A spanyol becsület a tét

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.04.07. 20:47
Címkék
Az európai kupaszínpadon az elmúlt években meglévő spanyol dominancia múlóban van, ad absurdum még az is előfordulhat, hogy tavaly után újfent nem lesz hispán csapat az UEFA-kupa elődöntőjében sem.
A Bajnokok Ligájában a Depor bravúrja némiképp feledtette a Real Madrid váratlan és csúfos bukását, ebben a sorozatban pedig a Valencián, valamint a Villarrealon múlik a spanyolok "becsülete".
A párosból kétségkívül a Villarrealra vár a nehezebb feladat, amely az előző kiírás döntősével, a Celtic együttesével kénytelen farkasszemet nézni. Ráadásul az első mérkőzésre a glasgow-iak erődítményében, a Celtic Parkban kerül sor, ahol a hazai gárda 76 tétmérkőzés óta képtelen vereséget szenvedni. "Szerintem a Celticnek szent meggyőződése, hogy nyerni fog, azonban nekünk is úgy kell pályára lépnünk, hogy hiszünk a győzelemben. Jó lenne legalább egy gólt szerezni" – jelentette ki Paquito, a Villarreal trénere, aki immár hivatalosan is a búcsúkörútját tartja, hiszen a következő idényben már Manuel Pellegrini ül a spanyol egylet kispadján. Az már a kiscsapat erejét jelzi, hogy a Celtic cseppet sem veszi fél vállról az ütközetet. "Vasárnap láttam a Barcelona elleni meccsüket, azt hiszem, a nulla nulla mindent elmond. Nagyon nehéz feladat vár ránk" – jelentette ki Martin O’Neill, a Celtic menedzsere.
Az ötmeccses nyerő szériából érkező Valenciának valamennyivel egyszerűbb a feladata, hiszen a Bordeaux nem nyújt éppen kiegyensúlyozott produkciót ebben a szezonban. A spanyol bajnokság második helyezettjénél inkább néhány játékos miatt ráncosabbak a kelleténél a homlokok: Aimar sérülés miatt nem játszhat, míg a bokáját fájlaló Vicente, valamint az edzéslemaradással küszködő Angulo és Rufete szereplése kérdéses.
Hiányzókból a PSV–Newcastle összecsapáson is akadnak szép számmal, a hazaiaknál Vogel, Lucius és Robben neve mögött kérdőjel díszeleg, Ooijer, Leandro, valamint Marquinho nem szerepelhet, míg a "szarkáknál" Jenas, Bowyer és Griffin szolgálatairól kell lemondania Sir Bobby Robson menedzsernek.
A veterán menedzser számára ráadásul különleges lesz a csata, hiszen egykori klubja otthonában kell harcba vezetni az övéit. "Amikor tavaly a Barcelona ellen játszottunk, nagyon különleges érzés fogott el. Alighanem így lesz ez most is, már csak azért is, mert Eindhovenben több időt töltöttem el, mint Barcelonában" – mondta Robson.

Bordeaux (francia)-Valencia (spanyol)
Bordeaux, 19.15
V: Riley (angol)

PSV (holland)-Newcastle (angol)
Eindhoven, 20.45
V: Veissiére (francia)

Celtic (skót)-Villarreal (spanyol)
Glasgow, 21.00
V: Vasszarasz (görög)
Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot egy emlékezetes második félidő után

Foci vb 2026
1 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
3 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
27 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
42 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik