Deschamps szívesen maradna

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.04.10. 23:46
Címkék
Az elmúlt napokban boldog-boldogtalan azon töprengett, hogy Didier Deschamps, a Monaco edzője a nyáron a Juventushoz, esetleg a Real Madridhoz szerződik, vagy marad a hercegségben.
Miután többen elmondták a véleményüket, az érintett is szót kért."Szívesen maradok, de csak akkor, ha a klubnak jelentős tervei lesznek. Megvárom, milyen irányba indul el a Monaco, és azután majd döntök. Egyelőre csak remélni tudom, hogy lesz lehetőségem olyan fejlesztések végrehajtására, amelyek kedvemre valóak. A labda most a vezérkar térfelén van" – mondta a játékosként világ- és Európa-bajnoki címet szerző szakember, aki 2001 óta irányítja a Monacót.Az egész történetnek természetesen a pénz a kulcsa, amelyben az időközben a BL elődöntőjébe jutó klub a szezon előtt nem dúskált. Egyes lapinformációk szerint 53 millió eurós mínuszban volt, sőt, még a vissza-minősítés is ott lebegett a feje felett. Aztán sikerült megszerezni a licencet, az idei szereplés (aranyesély a bajnokságban, BL-elődöntő) hatására bevétel is lett, és Albert herceg szerint hamarosan egy tőkeerős szponzor is a gárda mögé áll. Ebben az esetben Deschamps megtartása sem tűnik lehetetlen feladatnak.
Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot egy emlékezetes második félidő után

Foci vb 2026
8 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
9 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
34 perce

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, a hajrában Goncalo Ramos révén továbbment Portugáliát – videó

Foci vb 2026
48 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik