Gál továbbra is vezet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.04.10. 21:07
Címkék
A Gál István, Oroszlán Tibor kettős továbbra is tartja az előnyét a tereprali országos bajnokság második futamán, sőt szombaton tetemesre növelte az előnyét.
Persze a terepraliban senki sem mehet biztosra, főleg úgy, hogy Ács László a Nissannal csak az alkalmas pillanatra vár, hogy előrébb kerülhessen. Gál "Babát" azonban nem kell félteni, elég rutinos ő ahhoz, hogy ha nem lesz technikai gondja, megőrizze a vezetést. A harmadik helyen pillanatnyilag Kristóf Márton áll, de neki valószínűleg le kell majd mondani az előkelő pozícióról, mert úgy fest, csapágyas lett az autója. Horváth Béla a negyedik helyre zárkózott fel azután, hogy pénteken tetemes hátrányba került, mert nem működött az ablaktörlője, és szinte semmit sem látott.Nemcsak neki volt gondja, hanem a tavalyelőtti bajnok Benyó Miklósnak is, aki elakadt a második szelektív szakaszon. Csak úgy tudott kikecmeregni a kányúból, hogy Szabó Zoltán segített neki – annak fényében, hogy vasárnap egymással küzdenek az ötödik helyért, igazán dicséretes. Sportszerűségből jeles.Land Man 64-kupa, az ob 2. futama
Abszolút sorrend a második nap után: 1. Gál István, Oroszlán Tibor (Art Off Road SE, G. Baba Proto Evo) 1:14:16, 2. Ács, Kunos (K-Sped, Nissan Pick-Up) 5:40 perc hátrány, 3. Kristóf, Hujber (Premier Motorsport, Bowler Wildcat) 9:00 p. h., 4. Horváth B., Tóth Gy. (Premier Motorsport Mercedes GE) 10:53 p. h., 5. Szabó Z., Laklóth (Art Off Road SE, Mitsubishi Pajero) 16:51 p. h., 6. Benyó, Maurer (Cél ASE, Hyundai Terracan) 17:40 p. h.
Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot egy emlékezetes második félidő után

Foci vb 2026
4 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
5 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
30 perce

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, Goncalo Ramos pedig továbblőtte Portugáliát – videó

Foci vb 2026
44 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik