Bordont már a nyáron vinnék

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.04.12. 22:33
Címkék
Vasárnap befejeződött a 28. forduló a Bundesliga élvonalában. A BL-be igyekvő Stuttgart elhozta a három pontot Freiburgból, a kiesés elől menekülő Hannover ugyanakkor otthon tartotta azt a sereghajtó Köln ellenében.
A VfB Kevin Kuranyi idénybeli kilencedik bajnoki találatával fektette két vállra vendéglátóját: a válogatott csatár fejjel juttatta a gólvonal mögé Lahm labdáját. A "sváboknál" Szabics Imre a 61. percben, Streller helyett lépett pályára.Idevágó hír, hogy a következő évadban új csapatot építő Schalke már a nyáron vinné Marcelo Bordont, a stuttgartiak brazil védőjét, aki már aláírt a gelsenkircheni együtteshez – de szerződése csak 2005-ben lép érvénybe. Rudi Assauer, a Schalke menedzsere azonban nem akar addig várni. "Tudjuk, hogy Bordon jövő júliusig a piros-fehéreké, de megkönnyítené a helyzetünket, ha már a nyártól nálunk játszana" – így a "szivaros" klubvezető. Úgy fest, Herr Assauer semmi pénzt nem sajnál a brazil bekkért…Oliver Kahn, a Bayern München kapusa csak könnyebb sérülést szenvedett csapata szombati bajnoki mérkőzésén, így minden jel szerint ő véd majd a hét végi Borussia Dortmund elleni rangadón is. "Csupán sípcsontzúzódásról van szó" – mondta a Kahn, akit a 62. percben le kellett cserélni a Schalke (2–1) ellen."Müncheni hírblokkunk" végén – egy bochumiról. Vahid Hasemian, a VfL iráni csatára azt állítja, hogy a következő idénytől a Bayern labdarúgója lesz. "A bajorokhoz igazolok, addig azonban mindent megteszek a Bochum sikereiért" – fogalmazott az idény egyik legnagyobb felfedezettje (eddig 14-szer volt eredményes a ligában). A Bochum és a Bayern München nem kommentálta a kijelentést.Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra
Az őszi idény eredményei

Minden, amit a bajnokságról tudni kell







Szavazás

Ki nyeri a Bundesligát?

Írja be az itt látható számot!
---- B ---- &
Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot egy emlékezetes második félidő után

Foci vb 2026
4 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
5 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
30 perce

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, Goncalo Ramos pedig továbblőtte Portugáliát – videó

Foci vb 2026
44 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik