A felelősség a versenyzőé

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.04.13. 21:30
Címkék
A minisztérium, a MOB és a Sportkórház kedd délelőtt egészségügyi és doppingellenes tájékoztatót tartott, az olimpiai keret tagjai, szakvezetők, sportorvosok több mint kétszázan jelentek meg a TF aulájában.
Aján Tamás főtitkár és Berkes István főigazgató főorvos bevezetője után a kérdés elismert szaktekintélyei fontos információkkal, gyakorlati tanácsokkal igyekeztek ellátni a megjelenteket. A doppingellenőrzés gyakorlati végrehajtását felügyelő WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség minden eddiginél szigorúbb, vérvétellel kombinált ellenőrzéseket tervez az athéni olimpián. Ma már nem csupán a pozitív doppingtesztet, hanem a tiltott szerek tárolását, csempészését, forgalmazását is büntetik. Május 1. és július 30. között előzetesen is ellenőrizhetik a sportolókat, de a java csak július 31-től következik az olimpiai faluban. A szakértők ismételten felhívták elsősorban a versenyzők figyelmét arra, hogy vezessenek nyilvántartást gyógyszerszedésükről, és óvatosak legyenek a különböző vitaminok, táplálékkiegészítők terén, hiszen a WADA által vizsgált 180 készítmény közül 151 tartalmazott valamilyen tiltott szert! "A felelősség minden esetben a sportolóé" – hangzott el a figyelmeztetés a tanácskozáson.Épp ezért a felkészülés idején a válogatott keretek orvosai mellett a Sportkórház tizenhat szakrendelése soron kívül áll az olimpikonok rendelkezésére "A Sportkórház a bajok ellen, a bajnokok mellett" mottóval. Az olimpiai faluban tizennégy orvos, két pszichológus és tizenhárom gyúró segíti a magyar csapatot. A MOB kérésére az athéni kiutazásig legalább egy alkalommal minden résztvevőnek doppingellenőrző vizsgálatra kell jelentkeznie.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik