A szállás hibátlan

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2004.04.15. 22:29
Címkék
"Tökéletes, minden eddiginél kényelmesebb és jobban felszerelt olimpiai falu várja Athénban a magyar sportolókat"  összegezte a kétnapos villámlátogatást Molnár Zoltán, a csapat vezetője, aki az előkészítő bizottság néhány tagjával a görög fővárosban járt.
Mint elmondta, Vajda Lászlónak, a MOB korábbi nemzetközi titkárának, a szervezőbizottság egyik igazgatójának köszönhetően a házigazdák a csapat várható létszámának emelkedése után további ötven szobát bocsátanak a magyar sportolók rendelkezésére. A hatalmas kiterjedésű, 124 hektáros területen létesült falu lakózónája, a három-négyemeletes, légkondicionált házakkal, és a különböző szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi zóna egyaránt készen áll. A magyarokat öt, három-négy emeletes épületben helyezik el, az ausztrál, a norvég, a horvát és a portugál sportolók közvetlen szomszédságában. Egy-egy emeleten négy-hat, általában négyszobás lakás van. A kétágyas szobák tágasak, négy személyre jut egy-egy fürdő, s minden lakáshoz tartozik társalgó. A csapat vezetősége bérleményekről is gondoskodott, általában hat személyre jut egy -egy színes televízió és hűtőszekrény. A csapat irodáit, raktárait, a házak alagsorában alakítják ki. A magyar csapat szálláshelye mintegy tízperces sétára van az étteremtől és a központi buszpályaudvartól, de a nyári melegben ajánlatosabb lesz majd a falu belső buszjáratait igénybe venni.
A megtekintett versenyhelyszínek közül a Nikaia súlyemelőcsarnok, a szkíniai kajak-kenu, valamint evezőspálya, továbbá a vitorlásközpont már teljesen kész, és minden tekintetben kielégíti a 21. század igényeit.
A tengerparton lévő Faliron-központban a kézilabda-selejtezők színhelyén, nyolcezres csarnokban rendezik majd a mérkőzéseket, a Volg repülőtér hangárjaiban, a Hellinico központ nagycsarnokában – 15 ezer néző előtt – tartják a kézilabda-helyosztókat, míg egy 3500 férőhelyes csarnokban kerül sor a vívóversenyekre. Ezekben viszont még jócskán akad tennivaló. Sőt, egyre valószínűbbnek látszik, hogy a létesítmények egy része nem készül el az előzetes terveknek megfelelően, ide értendő a stadion és az uszoda befedése, illetve a létesítmények környékének rendezése.
A biztonsági intézkedéseket ellenben kiterjesztették, így például a kajak-kenu pálya közvetlen közelében, a Leon Anti Holliday Inn Szállóban lakó magyar sportolók biztonságáról is gondoskodnak. S Athénban, a játékok történetében először a tágabb olimpiai családhoz tartozókat is igazolvánnyal látják majd el. Vonatkozik ez a pireuszi kikötőben horgonyzó hajón lakó MOB-vendégekre, szakszövetségi vezetőkre és szponzorokra is, akiknek akkreditációs igazolvánnyal való ellátása rendkívüli adminisztrációs terhet jelent majd valamennyi nemzeti olimpiai bizottságnak.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
3 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
3 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
3 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik