Akiknek nem csak a győzelem a fontos

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2004.04.21. 21:54
Címkék
A megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő Magyar Fair Play Bizottság  amely csak egy esztendővel fiatalabb a nemzetközinél  újjászületett.
Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy hosszú hallgatás után szerdán ismét olyan versenyzőket jutalmazott, akik sportteljesítményük mellett példás magatartásukkal is felhívták magukra a figyelmet.A Merloni Indesit Háztartástechnikai Kft. segítségével megrendezett eseményen Kamuti Jenő, a hazai és a nemzetközi fair play bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a római olimpia után napvilágra került doppingesetek, majd a sportpályákon elszaporodó erőszakos cselekedetek "kényszerítették ki" egy olyan szervezet létrehozását, amely a sportszerűség eszméjét hirdeti. Egykor a "sportember" kifejezés azokat illette meg, akik a teljesítmény mellett erkölcsös magatartásukkal is kitűntek társaik közül. "Manapság, amikor a világban terjed az erőszak, még nagyobb szükség van a fair play szellemének terjesztésére" – fogalmazott Kamuti. Fair play életműdíjat vehetett át Pádár Ildikó olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, akinek nemcsak pályafutása volt példás, hanem ma is rendszeresen segíti szülőhelyének kézilabdázó diákjait, valamint a 80. születésnapját az idén ünneplő Jeney László kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, aki sportolóként és sportvezetőként is a fair play megtestesítője volt. Egy adott cselekedetért vehette át a díjat Németh Károly asztaliteniszező, aki a 2003-as bajnokság egyes fináléjában, döntő pillanatban sportszerű cselekedetével – bemondott egy csuszát – saját magát hozta hátrányba, majd elvesztette a mérkőzést. A BVSC asztaliteniszezőjét nemzetközi fair play díjra is felterjesztették, a testület május 9-i, isztambuli ülésén születik meg a döntés.
Legfrissebb hírek

A Vasas egyenlített Kispesten

Labdarúgó NB I
10 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
11 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
34 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
49 perce

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
49 perce

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
57 perce

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája