Európai pénzcsinálók

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.04.23. 23:20
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) négyszer annyi pénzt "vehet ki" az idei Európa-bajnokságból, mint a négy esztendővel korábbiból  többek között ezt lehetett megtudni a szervezet Cipruson tartott pénteki kongresszusán.
Lars-Christer Olsson ügyvezető igazgató elmondta: a kontinentális szövetség várhatóan 800 millió svájci frankkal (610 millió dollárral) gazdagodhat a június 12-én kezdődő Euro 2004-nek hála. "A televíziós jogdíjaink sokkal magasabbak, mint évekkel ezelőtt, és bizonyára a kereskedelmi bevételeink is jóval meghaladják majd a korábbiakat"– fogalmazott a svéd sportvezető, hozzátéve: körülbelül 400 millió frankot osztanak szét a nemzeti szövetségek között.Felszólalt az ülésen Lennart Johansson UEFA-elnök is, és elégedetten beszélt a szervezet jelenlegi munkájáról, s a jövőt illetően is optimista, ugyanakkor – a Heysel-tragédiára és a Bosman-botrányra célozva – nem mulasztotta el megemlíteni, hogy "a nyolcvanas és a kilencvenes években voltak sötét napok is az UEFA életében".A kongresszuson Franco Carrarót beválasztották az UEFA végrehajtó bizottságába, így négyéves szünet után ismét lesz olasz tagja a testületnek. Az olasz szövetség (FIGC) 64 éves elnöke 41 voksot kapott az 52 szavazótól. A fennmaradó hét helyet az eddigi tagok – Mariosz Lefkaritisz (Ciprus, 47 voks), Geoff Thompson (Anglia, 46), Gerhard Mayer-Vorfelder (Németország, 45), Jeu Sprengers (Hollandia, 37), Vjacseszlav Koloszkov (Oroszország, 34), Per Ravn Omdal (Norvégia, 33) és Joseph Mifsud (Málta, 33) – tölthetik be.Határoztak arról is, hogy a portugál Gilberto Madail visszalépése után nincs szükség szavazásra a FIFA végrehajtó bizottságának négy európai helyéről. Michel D’Hooge (Belgium), Senes Erzik (Törökország), Michel Platini (Franciaország) és Koloszkov közfelkiáltással maradt a nemzetközi szövetség bizottságában.
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
55 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
1 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
2 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
2 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
2 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik