Kovács Antal viszi a zászlót

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.04.28. 22:01
Címkék
A négy csapat mellett 139 versenyző, azaz összesen 195 sportoló vehetne részt az olimpián, ha 24 órán belül kezdődne az athéni nagyelőadás  hangzott el a MOB szerda délutáni elnökségi ülésén. De tegyük hozzá: jó néhány sportágban még nem zárult le a kvalifikáció, valamint az úszók és atléták számára is van idő a szintek teljesítésére.
"Előkészítő bizottságunk gőzerővel dolgozik. Az elmúlt két hétben huszonkét sportággal egyeztették a technikai részleteket" – mondta Schmitt Pál elnök.
Az elnökségi ülés napirendjén jóformán csak Athén, az olimpia szerepelt. Több személyi kérdésben is döntést hoztak, így a május 29-i fogadalomtétel során – amelyen a hagyományoknak megfelelően a paralimpiára készülők is részt vesznek –, két olimpiai bajnok, Nagy Tímea párbajtőrvívó és Benedek Tibor, a vízilabda-válogatott csapatkapitánya mondja az esküt, és Kolonics György kenus tartja a zászlót a Nemzeti Színházban. Augusztus 13-án az Olimpiai stadionban, az ünnepélyes megnyitón a negyedik olimpiáján részt vevő Kovács Antal, cselgáncsozó aranyérmes emeli majd magasra a magyar zászlót a felvonuló csapat élén.
Lényegében az olimpiához kapcsolódó döntés az is, amelyet a MOB elnöksége titkos szavazással hozott meg. Az etikai vétség miatt korábban kizárt Szabó Gergely birkózót visszavették az olimpiai keretbe. Aján Tamás főtitkár előterjesztésére a következők részesülnek az olimpiai bizottság elismerésében, a MOB-díjban, amelyet az elhalasztott közgyűlésen, július 17-én ünnepélyes keretek között nyújtanak át: Hugyetz Ferencné, a dunavarsányi edzőtábor vezetője, Dombi Iván, az emlékbizottság aktív tagja, Mizsér Jenő, az öttusázók volt szakfelügyelője, Ardai Andor, ismert szakvezető, Palócz Rudolf, a birkózók technikai vezetője és a szponzorok képviseletében Betegh Sándor, a magyar olimpiai csapat arany fokozatú támogatójának, a Danubius Hotels Group elnök-vezérigazgatója.
Az elnökség rendkívüli kérésekben is állást foglalt, így a MOB többek között hozzájárul a gödöllői Hajós Alfréd iskola emléktáblájának felállításához, támogatást nyújt a csepeli birkózóklubnak és az olimpiai műhelynek tekinthető békéscsabai tornaszakosztálynak. Határozatot hoztak arról is, hogy a jövőbeni egészséges együttműködés érdekében az olimpiai játékok után partneri kapcsolatot alakítanak ki a Nemzeti Sportszövetséggel és az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozatot már a szövetség május végi közgyűlésén ismertetik.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik