Hitzfeld elköszön a Bayerntől

2004.05.01. 23:58
Címkék
Most már csak az a kérdés, mikor távozik a Bayern Münchentől Ottmar Hitzfeld. Mert a szakember távozása immár eldöntött tény, egyelőre úgy tűnik, 2005 nyarán következik be a váltás, de ha a Real Madridon múlik, már az idén nyáron új trénert kell keresnie a német rekordbajnoknak.
"Beszélgettünk néhányszor a Bayern vezetőivel, és arra jutottunk, hogy kétezer-ötben egyértelmű lépésre van szükség, és nem kell évről évre a folytatáson spekulálni. Így nyugalom lesz, és mindenki célirányosan készülhet a következő idényre – jelentette ki a bajoroknál 1998 óta ténykedő Hitzfeld. – Ha sikerül kétezer-öt nyaráig maradnom, akkor azt mondhatom, hogy csodálatos időszakot töltöttem el itt, nagyszerű élményekkel gazdagodtam, és remek eredményeket értem el."
Hitzfeld négy bajnoki címet, két kupagyőzelmet, valamint egy-egy Bajnokok Ligája- és Világkupa-diadalt könyvelhetett el a Bayernnel, és ő az első német edző, akinek kétszer is sikerült dupláznia együttesével. Az előző évadban aratott sikereivel 14-re növelte a pályafutása során megnyert nagy trófeái számát (ne feledjük, Dortmundban is roppant eredményesen működött), és ezzel Udo Latteket megelőzve a német örökrangsor élére lépett.
Az edző bejelentésével szinte egy időben adta hírül a Stuttgarter Zeitung, hogy a Real Madrid szívesen látná Carlos Queiróz helyén Hitzfeldet. "Ezekre a spekulációkra nem akarok a nyilvánosság előtt reagálni. Ennek semmi értelme sem lenne, ha minden ilyen ügyben nyilatkoznék, megőrülnék" – hangzott a szakember kommentárja.
Ugyanakkor Németországban is megindultak a találgatások arról, ki lesz Hitzfeld utóda. Egyelőre tartja magát az a hír, hogy stuttgarti szerződése lejárta után, 2005 nyarán Felix Magath ül át a müncheni kispadra.
Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult az darts European Tour

Egyéb egyéni
36 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
45 perce

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
50 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája