Sánchez már nem veretlen

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2004.05.03. 20:34
Címkék
A harmincezres Santo Domingó-i közönség nem akart hinni a szemének, amikor a Dominikai Köztársaság nemzeti hősét, Félix Sánchezt veszíteni látta.
Márpedig a 400 méteres gátfutás kétszeres világbajnoka 400 síkon nemcsak kikapott, de csupán a negyedik helyet szerezte meg a csalódást keltő 46.28 másodperccel. Az önmagát – joggal – Szupermennek hívató Sánchez az elmúlt három esztendőben rendre ezen a távon futott 400 gátas fellépései előtt, és 45.23-nál sosem volt lassabb. Vagyis hajszál került a levesbe, ha finoman akarunk fogalmazni. Mert hősünk nem az a fajta, aki bármikor is veszíteni megy egy versenyre. Fő számában 28 alkalommal győztesen hagyta el a porondot, és 400 síkon is sok borsot tört már az ellenfelek orra alá. Nagy baj azonban nem lehet vele, hiszen a korábbi években 800 méteren is próbára tette magát április elején. Az idén egyéni csúcsot ért el a kétkörös távon, vagyis néhány hete még minden a legnagyobb rendben volt a felkészülésével. Persze most sem volt túlzottan elkeseredve. Az őt felállva, a vereség ellenére is vastapssal jutalmazó közönségnek csókokat dobálva távozott a stadionból, sőt, egy szerencsés szurkoló emlékül még a szöges cipőjét is megkaparinthatta, mivel a lábbelit egy lendületes mozdulattal a nép közé hajította. Ezen a versenyen a gátasok tettek ki magukért igazán. Női 100 gáton az amerikai Miesha McKelvy 12.51 másodpercet ért el, ami azon túl, hogy az évad eddigi legjobb eredménye, önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. Hogy mást ne mondjunk, a világcsúcstartó Jordanka Donkovát leszámítva senki sem tudott ilyen jó eredménnyel olimpiát nyerni! Ehhez természetesen a vetélytársaknak is lesz egy-két szavuk, de McKelvytől ezt az időt már senki sem veheti el. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
1 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
2 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
2 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
2 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik