Petacchi hatodszor győzött

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.05.21. 21:35
Címkék
A Giro csütörtöki, 228 kilométeres etapja után újfent hosszú szakasz várt az immár 152 tagúra olvadt karavánra. Azt már a rajtnál tudni lehetett, hogy sprintbefutó lesz, hiszen a Cesena és Treviso közötti 210 kilométeren a legmagasabb tengerszint feletti magasság 25 méter, ráadásul szép napos idő, 25 fokos hőmérséklet és szinte szélcsend fogadta a bringásokat.
Ezt kihasználva hárman szinte a rajt pillanatától kezdve szökésben voltak, a trió előnye négy-öt perc volt az üldözőbolyt uraló Fassa Bortolóval szemben. Habár az előző napi 48 kilométeres óránkénti tempót nem kellett elérnie a Leonardo Scarselli, Gert Steegmans, Radoslav Rogina hármasnak az előny megtartásához, a 43 fölötti iram is becsületes tekerést jelentett. A legtovább Steegmans húzta, őt 15 kilométerrel a vége előtt darálta be a tömeg.

Petacchi már hatodszor ünnepelt
Petacchi már hatodszor ünnepelt
Petacchi már hatodszor ünnepelt
Öt kilométerrel a cél előtt egy öngyilkos kamikaze kilőtt a tömegből, de Domenico Gualdi csak pár száz métert bírt ki az élen. Petacchi három csapattársa szélárnyékában száguldott a cél felé, miközben az ausztrál McEwen és a német Pollack küzdött az olasz hátsó kereke mögötti pozícióért. Ezt és a második helyet a Lotto-Domo sprintere szerezte meg, mert Petacchi ismét, az idei Girón immár hatodszor bizonyult ellenállhatatlannak. Nem sokkal a cél előtt egy hatalmas bukás is borzolta a kedélyeket. A sprinterek pontversenyében előkelő helyen álló Zanottit a hirdetőtáblákhoz szorították. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az olasz kerekes néhány perces ápolás után a saját lábán hagyta el a baleset helyszínét. Az összetettben semmi sem változott, Damiano Cunego megtartotta előnyét. Változás a szombati, 52 kilométeres időfutamtól várható.
Végül itthonról: a ferencvárosi kerekesek óriási fölényével ért véget a kettes csapatok országos időfutam-bajnoksága Hosszúpályiban, hisz mind a három érmet a fővárosi klub versenyzői gyűjtötték be a férfiaknál. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
4 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
4 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
5 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
5 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
12 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
13 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
19 perce
Ezek is érdekelhetik