Aján Tamás nem vállalta

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2004.05.24. 21:06
Címkék
Befejeződött az AGFIS (Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete) közgyűlése Lausanne-ban.
A szervezet elnöki tisztét 1986 óta betöltő koreai Kim Un Jong ellen, mint ismeretes, korrupciós bűntettek miatt eljárás folyik, így a szervezet egyelőre az ügy végleges tisztázásáig ügyvezető elnököt kért fel. Az első jelölt Aján Tamás, az AGFIS jelenlegi egyik alelnöke volt. "A rendkívüli megtiszteltetést jelentő felkérést nem fogadtam el, hiszen óriási felelősséggel, nagyon sok munkával jár, és az elkövetkezendő időszakban a MOB főtitkáraként elsősorban az athéni előkészületekben szeretnék részt venni" – mondta Aján Tamás. Ezek után a közgyűlés a MOB főtitkárának javaslatára a másik alelnököt, a holland Hein Verbruggent, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség első emberét bízta meg az elnöki teendőinek ellátásával.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
3 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
3 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
3 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik