Annus győzött Bydgoszczban

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.06.07. 21:27
Címkék
Az elmúlt hét végén Annus Adrián nagy dobásra készült. A szombathelyiek kalapácsvető Európa-bajnoka egy héttel a svájci Magglingenben elért 82.59 métere után ezúttal Lengyelországban lépett dobókörbe.
Ráadásul május 29-én fájó bokával versenyzett, ez a kisebb sérülés pedig már a múlté. Vagyis minden jól alakult a bydgoszczi verseny előtt. Csakhogy Budapestről háromórás késéssel indult a repülőgép Varsóba, és a lekésett csatlakozás után az egész éjszakát a repülőtéri váróteremben töltötte a magyar küldöttség, amely reggel hatra ért a verseny helyszínére.
Ezek után nem csoda, hogy a többség halványabban szerepelt a vártnál. Annus esetében ez is világklasszis teljesítményt jelent, hiszen 80.36 méterrel győzött, és volt egy másik 80 méter fölötti dobása is. Reméljük, ezek után már tényleg nem a körülményeken múlik, hogyan teljesít majd. Annus legközelebb vasárnap Varsóban indul. "Most bizakodom – mondta Annus a hazatérést követően –, hiszen a lengyel fővárosig most sem volt gond az utazással. Egyszóval most már ki kell jönnie a bennem lévő eredménynek."
Bydgoszczban még egy nagy eredmény született. Gregorz Sposób 234 centiméteres egyéni csúccsal átvette a vezetést a magasugró-világranglistán. Évekkel korábban ez a magasság egy nagyon jó, de egyáltalán nem kiugró eredménynek számított. Az utóbbi években viszont szinte bármelyik világversenyen érmet lehet vele nyerni. Az atlétikának ez a száma – nyugodtan mondhatjuk, válságban van.

IAAF többpróba Világkupa-sorozat, 3. állomás, Arles
Tízpróba: 1. Laurent Hernu (francia) 8122 pont, 2. S. Moore (amerikai) 8085, 3. Rahnu (észt) 8062
Hétpróba: 1. Marie Collonvillé (francia) 6260, 2. Dobrinszka (ukrán) 6183, 3. Hejnova (cseh) 6174

Nemzetközi versenyek
Bydgoszcz. Férfiak. 100 m. A-futam (0.0): 1. Marcus Brunson (amerikai) 10.21, …6. Dobos Gábor (magyar) 10.47. B-futam (0.0): 1. Pauer Géza (magyar) 10.40. 200 m (0.0): 1. Christoph Tyler (kanadai) 20.50. 800m: 1. Achraf Tadili (kanadai) 1:45.21. 3000 m akadály: 1. Julius Nyamu (kenyai) 8:19.63, 2. Abdullah (katari) 8:20.70, 3. J. Lagat (kenyai) 8:22.39, 4. Czaja (lengyel) 8:22.51. 110 m gát (+1.0): 1. Tomasz Scigaczewski (lengyel) 13.55. Magas: 1. Gregorz Sposób (lengyel) 234 (a világ idei legjobbja), 2. Szokolovszkij (ukrán) 230. Súly: 1. Jurij Bilonog (ukrán) 20.84, 2. Mihnevics (fehérorosz) 20.19. Kalapács: 1. Annus Adrián (magyar) 80.36. 4x100 m: 1. Lengyelország 39.16, …3. Magyarország 40.02
Nők. 400 m gát: 1. Sandra Glover (amerikai) 54.91. Rúd: …5. Szabó Zsuzsanna (magyar) 390. Diszkosz: 1. Joana Wisniewska (lenygel) 62.79, 2. Popeta (lengyel) 60.88. 4x100 m: 1. Ukrajna 43.13, 2. Fehéroroszország 44.14, 3. Lengyelország 44.23

Kijev. Férfiak. Kalapács: 1. Vladimir Piszkunov (ukrán) 78.69
Nők. Diszkosz: 1. Jelena Antonova (ukrán) 67.30 (a világ idei legjobbja), 2. Kaur (indiai) 62.61, 3. Fokina (ukrán) 62.19. Kalapács: 1. Irina Szekacsova (ukrán) 71.11

Mondsee. Férfiak. Félmaratoni: 1. Berecz Lajos (magyar) 1:08:24
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
4 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
4 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
5 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
5 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
12 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
13 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
19 perce
Ezek is érdekelhetik