Bekele: irány a halhatatlanság

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.06.09. 22:45
Címkék
Kenenisa Bekele nevét jól vésse az emlékezetébe a kedves olvasó! A kedd este Ostravában 10 000 méteren világcsúcsot elérő, három nap múlva 22 esztendős etióp fiatalember ugyanis a jelek szerint nagyobb ívű karrier előtt áll, mint Haile Gebrselassie.
A nemzetközi szaksajtó és a szakemberek egybehangzóan állítják, a világ valaha volt legnagyobb hosszútávfutó tehetségének karrierje szökken szárba a szemünk előtt. Ha hat mezeifutó-világbajnoki címe, a tavalyi, párizsi vb-n aratott 10 000 méteres diadala és a május 29-én, majd június 8-án elért 5000 és 10 000 méteres világcsúcsa sem lenne elég indok állításunk indoklásához, álljanak itt Haile Gebrselassie szavai: "Ez a fiú sokkal többet érhet el atlétikai pályafutása során, mint én" – mondta ezt az etiópok nemzeti hőse, a kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnoki aranyérmes – nem tévedés, három évvel ezelőtt! ---- Akkoriban egy rendkívül tehetséges, ám az ifjúsági és junior-vb-n is "csak" ezüstig jutó 19 éves fiúról tudtunk, aki nagy meglepetésre második lett a felnőttek között a mezeifutó-vb-n, és minden idők legnagyobb különbségű győzelmét aratta a juniorok között az oostendei mezőn. Ráadásul a pályaversenyeit nem kísérte szerencse. 2001-ben a római Golden League-viadal előtt komoly gyomorproblémákkal küszködött, és így elbukta az etiópoknál világbajnoki válogatónak számító versenyt. 2002 márciusában tapasztalhatta meg először a világ, mire képes Bekele, ha teljesen rendben van. A dublini lóversenypálya mocsarában úgy viharzott el a végletekig elgyötört kenyaiak elől, mintha egyedül ő tudta volna, hová kell lépnie, hogy száraz fűcsomókat találjon. Ráadásul a négy kilométer után másnap a klasszikus számban, 12 kilométeren is legyőzte a kenyai armadát, holott a duplázás korábban senkinek sem sikerült. A világ atlétikája már várta, hogy Bekele bemutatkozzon a felnőttek között is a pályaversenyeken.

Csakhogy egész nyáron fájó Achilles-inát kezeltette, ez a szezon szinte kimaradt az életéből. Augusztus 24-én, Brüszszelben mutathatta meg a tudását, és rögtön juniorvilágcsúcsot futott 3000 méteren.
A hatgyermekes farmercsalád második sarjának attól kezdve szinte egyetlen diadalmenet az élete. Következett az újabb mezeifutó-vb-n elért dupla 2003-ban. Lausanne-ban aratott kettős győzelmét követően Mike Kosgei, a kenyaiak edzője lemondóan csak annyit jegyzett meg, hogy hiába próbáltak bármilyen taktikát kidolgozni Bekele legyőzésére, az etióp klasszisokkal jobb volt, mint ők. "Alábecsültük a képességeit – legyintett Kosgei, aki már akkor sejthette, mire számítson az elkövetkező években.
A párizsi vb-n elért 10 000 méteres győzelme igazi mestermunka volt. Igaz, hogy a francia fővárosban a csapattársak a végsőkig segítették őt, ám a hajrában csak magára számíthatott Haile Gebrselassie-val szemben – de már akkor jobbnak bizonyult a mesternél. ---- Az ifjú titán a vb után megszerezte jogosítványát – nehogy úgy járjon, mint neves elődje. Mint ismert, Gebre első világbajnoki győzelmeit követően – mint minden bajnok – Mercedes gépkocsit kapott az esemény egyik fő támogatójától, ám vezetői engedély híján otthon, a garázsban nézegette az egyre gyarapodó gépjárműparkját.
Nos, az athéni versenyt még le kell futni, de az előjelek azt mutatják, hogy a feltörekvő ifjúság elsöpri majd a legendát. Az idén télen Bekele élete második fedett pályás versenyén világcsúcsot futott 5000 méteren. Gebrének végig kellett néznie mindezt, majd néhány perccel később elbukta saját rekordkísérletét 3000 méteren Birminghamben. Ezek után a nagy öreg visszalépett a budapesti fedett pályás világbajnokságtól, holott korábban mindvégig azt hangoztatta: biztosan eljön hozzánk. Bekelének persze ismét a mezőn volt némi elintéznivalója. Brüsszelben szokás szerint besöpörte két aranyát, és gőzerővel készült a nyári szezonra.
Május 8-án egy számára lassú iramú futással megnyerte az etióp bajnokság 5000 méteres számát, majd május 31-én Hengelóban – képletesen – megkezdte Gebrselassie szobrának ledöntését. A holland versenyen aztán bekövetkezett, amit már sokan vártak. A Kenny becenévre hallgató futó két másodperccel gyorsabb volt, mint Gebre hat évvel ezelőtt, amikor a rekordját elérte. ---- Az ifjú titán a vb után megszerezte jogosítványát – nehogy úgy járjon, mint neves elődje. Mint ismert, Gebre első világbajnoki győzelmeit követően – mint minden bajnok – Mercedes gépkocsit kapott az esemény egyik fő támogatójától, ám vezetői engedély híján otthon, a garázsban nézegette az egyre gyarapodó gépjárműparkját.
Nos, az athéni versenyt még le kell futni, de az előjelek azt mutatják, hogy a feltörekvő ifjúság elsöpri majd a legendát. Az idén télen Bekele élete második fedett pályás versenyén világcsúcsot futott 5000 méteren. Gebrének végig kellett néznie mindezt, majd néhány perccel később elbukta saját rekordkísérletét 3000 méteren Birminghamben. Ezek után a nagy öreg visszalépett a budapesti fedett pályás világbajnokságtól, holott korábban mindvégig azt hangoztatta: biztosan eljön hozzánk. Bekelének persze ismét a mezőn volt némi elintéznivalója. Brüsszelben szokás szerint besöpörte két aranyát, és gőzerővel készült a nyári szezonra.
Május 8-án egy számára lassú iramú futással megnyerte az etióp bajnokság 5000 méteres számát, majd május 31-én Hengelóban – képletesen – megkezdte Gebrselassie szobrának ledöntését. A holland versenyen aztán bekövetkezett, amit már sokan vártak. A Kenny becenévre hallgató futó két másodperccel gyorsabb volt, mint Gebre hat évvel ezelőtt, amikor a rekordját elérte. ---- Az igazi kérdés persze nem az volt, ki a gyorsabb 5000 méteren. A választ sokkal inkább arra vártuk, mit tud az ifjú titán 10 000 méteren, amelyen összemérik erejüket az olimpián. Nos, Ostravában minden kiderült. Bekele nyulai még féltávig sem voltak képesek a világcsúcshoz szükséges tempót diktálni. Az etiópnak 4000 méter megtétele után elfogyott a türelme Martin Keinóval szemben, és otthagyta a kenyait. Jó oka volt ezt tenni, hiszen ekkor már hat másodperces hátrányban volt Gebre világcsúcsrészidejével szemben. Ô azonban jól láthatóan könnyedén, erőlködés nélkül dolgozta le ezt kilométerről kilométerre, és 2000 méterrel a vége előtt már mentora előtt járt. Az utolsó ezren 2:21.96 percet mértek neki. Csak összehasonlításul: Noah Ngeny 1000 méteres világcsúcsa éppen 10 másodperccel gyorsabb ennél, a kenyainak viszont nem kellett előtte másik kilenc kilométert megtennie, hasonló tempóban… Az 50 ezer dolláros csekk méltán járt neki, és bár öt körrel a vége előtt a kommentátorok biztosra vették a csúcsdöntést, ő szerényebb volt. "Végig bíztam magamban, de csak a legutolsó körben voltam biztos a dolgomban – mondta. – Ma minden összejött. Az időjárás pontosan megfelelt nekem, a közönség pedig felülmúlhatatlan támogatást nyújtott." Ez utóbbin érdemes elgondolkodni egy kissé. Hiszen ne feledjük, a versenyt Ostravában rendezték. Márpedig a cseheknek hasonló gazdasági mutatóik vannak, mint nekünk, magyaroknak. Nyilván sokan emlékeznek még a nyolcvanas évek Budapest Nagydíjaira. Akkoriban hozzánk jöttek el a világ legnagyszerűbb atlétái, és a Népstadionban szurkolt 50-60 ezer ember. Most északi szomszédaink találták meg a módját, hogyan szervezzenek világraszóló gálaelőadást. Jó lenne, ha nekünk is megint sikerülne. ---- Nemzetközi versenyek
Zaragoza. Férfiak. 800 m: 1. Antonio Reina (spanyol) 1:44.30 (a világ idei legjobbja), 2. J. Koech (kenyai) 1:44.37, 3. M. Rotich (kenyai) 1:44.63. 1500 m: 1. Hicham el-Guerrouj (marokkói) 3:36.46. Rúd: 1. Jeff Hartwig (amerikai) 581, 2. Blom (holland) és Hysong (amerikai) 581-581. Diszkosz: 1. Mario Pestano (spanyol) 68.00, 2. Kővágó Zoltán (magyar) 65.36, 3. Kaptyuh (fehérorosz) 65.14, 4. Kanter (észt) 65.13, 5. Varga Roland (magyar) 63.36, 6. Máté Gábor (magyar) 62.81. Gerely: 1. Andrus Värnik (észt) 83.78, 2. Esenwein (német) 83.32, 3. Bavikin (izraeli) 81.94. 4x100 m: 1. Lengyelország 39.08, 2. Ukrajna 39.17, 3. Nigéria 39.25
Nők. Rúd: 1. Anna Ivanova (orosz) 451, 2. Balahonova (ukrán) 451, 3. Aguirre (spanyol) 441. Hármas: 1. Baja Rahuli (algériai) 14.67 (+1.5), 2. Y. Bicet (kubai) 14.67 (+3.0), 3. Olejnyikova (orosz) 14.63 (+2.7). 4x100 m: 1. Spanyolország 44.37
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
3 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
3 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
4 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
4 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
6 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
11 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
11 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
18 perce
Ezek is érdekelhetik