Elisa Rigaudo harmadik sikere a Vk-sorozatban

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.06.21. 20:36
Címkék
Elisa Rigaudo lassan az athéni olimpia női 20 kilométeres gyaloglásának egyik éremesélyesévé lép elő.
A Milánó melletti kisvárosban megrendezett gyalogló Világkupa-sorozat legutóbbi állomásán az olasz hölgy harmadik elsőségét könyvelhette el ebben a szériában. Márpedig Sesto San Giovanniban többek között az olimpiai ezüstérmes Kjersti Plätzer is ott volt a mezőnyben. Csakhogy a norvég versenyző 15 kilométer után gyomorproblémák miatt lelassult, igaz, nem annyira, hogy a harmadik helyét bárki veszélyeztette volna. Rigaudo és a román Claudia Stef szoros küzdelméből végül a hazai pályán versenyző atléta került ki győztesként.
A férfiaknál kettős olasz győzelem született ezen a távon – Alessandro Gandellini és Ivano Brugnetti révén. A hatfős vezető bolyból féltáv után az ausztrál Nathan Deakes fokozni próbálta a tempót, csakhogy az éles szemű versenybírók ezt szabálytalannak látták, és a harmadik figyelmeztetés után kizárták, ketten pedig leszakadtak. Maradt a két olasz, valamint a tunéziai Gula. Sesto két szülötte azonban extra adag motivációval küzdött, ez kettős hazai sikert eredményezett.

Gyalogló Világkupa-sorozat, 4. állomás, Sesto San Giovanni
Férfiak.
20 km: 1. Alessandro Gandellini (olasz) 1:21:16, 2. Brugnetti (olasz) 1:22:20, 3. Gula (tunéziai) 1:22:43,
Nők. 20 km: 1. Elisa Rigaudo (olasz) 1:30:23, 2. Stef (román) 1:30:27, 3. Plätzer (norvég) 1:31:08
7. Kékes-csúcsfutás (11.6 km, 671 méter szintkülönbség Mátrafüred– Kékestető
Férfiak:
1. Biri Ferenc (Gyulai SE) 46:27, 2. Kedves R. (Mezőtúri VSE) 47:17, 3. Khoór (BHSE) 47:25
Nők: 1. Csomor Erika (BVSC) 54:17, 2. Vajda Zs. (MAC-Népstadion) 54:35, 3. Molnár B. (MAC-Népstadion) 55:16
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
4 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
4 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
5 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
5 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
13 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
13 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
20 perce
Ezek is érdekelhetik