Kővágó egyéni csúcsa

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.07.14. 21:55
Címkék
A Plural diszkoszvetőgálán mindössze négyen álltak rajthoz, ám ebből két olimpiai induló  Kővágó Zoltán, és Máté Gábor , valamint az athéni útról éppen lemaradó Varga Roland.
Az NSO ajánlja:

Minden, amit az atlétika olimpiai részvételéről tudni kell

A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
Az NSO ajánlja:

Minden, amit az atlétika olimpiai részvételéről tudni kell

A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
Nos, szenzációs eredmények születtek, hiszen a kavargó, de többnyire éppen jó irányból, szemből fújó szélben Kővágó egyéni csúcsot, 67.42 métert ért el, és volt még két 66 méteren felüli kísérlete is. Varga Roland is kiválóan teljesített, mert bár az első három dobása érvénytelen volt, kétszer is 66 méteren felül landolt a kezéből útjára engedett szer, utoljára 66.73-at mértek neki.
Most bánhatja igazán, hogy az elmúlt hétvégi debreceni ob-n gyenge napot fogott ki, hiszen így a válogatási elvek szerint lemarad Athénról. Nem úgy Máté Gábor, aki egy hoszszú repülőút után esett be az Iharos-pályára, nem csoda, ha halványabban teljesített. Persze a csabai atléta amikor nagyon kellett, hozta a kötelező nagy dobást.

Szabó Enikô országos csúcsa ellenére bánatában fakadt sírva, mert egy századdal elmaradt az olimpiai szinttôl
Szabó Enikô országos csúcsa ellenére bánatában fakadt sírva, mert egy századdal elmaradt az olimpiai szinttôl
Szabó Enikô országos csúcsa ellenére bánatában fakadt sírva, mert egy századdal elmaradt az olimpiai szinttôl
Csakúgy, mint Németh Roland. A soproniak 100-as országos csúcstartója nagy fölénnyel nyerte a szám döntőjét, és bár a tájékoztató táblán 10.22 állt, végül 10.21 lett a hivatalos eredmény, ami éppen az olimpiai A-szintet jelenti a számára. Mint ahogy Molnár Krisztina is a legjobbkor érte el a 440-es rúdugróeredményét, így ő is készülődhet Athénra. A nap nagy vesztese viszont az országos csúcsot elérő Szabó Enikő volt. A szolnoki 100-as sprinter Orosz Irén 1981 óta fennálló országos csúcsát (11.45) döntötte meg négy századdal, ám amikor kiírták az eredményét, sírva fakadt. "Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer magyar csúcsot futok. De most, hogy csak egyetlen századdal maradtam el az olimpiai kiküldetési szinttől, borzasztóan szomorú vagyok" – adott magyarázatot kifakadására Szabó. Alighanem ő az egyetlen a világon, aki elkeseredésében sírt csúcsjavítás után…

Plural diszkoszvetőgála, Budapest, Iharos-pálya

Férfiak. 100 m (+0.7): 1. Németh Roland (Soproni AC) 10.21, 2. Dobos (Bp. Honvéd) 10.42, 3. Németh G. (Soproni AC) 10.49. 200 m (+3.7): 1. Farkas Attila (Spartacus) 21.14, 2. Szeglet (Sz. MÁV) 21.37. 400 m: 1. Igaz Bálint (MAC-NS) 49.23. 110 m gát (+1.3): 1. Kiss Dániel (Ikarus) 13.73, 2. Csillag L. (Sz. MÁV) 13.73. Rúd: 1. Kovács Péter (Bp. Honvéd) 500. Diszkosz: 1. Kővágó Zoltán (Bp. Honvéd) 67.42, 2. Varga R. (UTE) 66.73, 3. Máté G. (CSASE) 62.50
Nők. 100 m (+1.6): 1. Szabó Enikő (Sz. MÁV) 11.41 (országos csúcs, régi: 11.45, Orosz Irén, 1981, Budapest). 200 m (+1.3): 1. Szabó Enikő 23.51. 400 m: 1. Petráhn Barbara (Royal Sped ZAC) 52.51. 100 m gát (+3.0): 1. Vári Edit (BEAC) 13.31. Rúd: 1. Molnár Krisztina (UTE) 440, 2. Szabó Zs. (BEAC) 420. Távol: 1. Deák Katalin (FTC) 629 (+1.7). Gerely: 1. Frajka Xénia (UTE) 52.64
Legfrissebb hírek

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról

Téli olimpia 2026
6 perce

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
7 perce

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
24 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
30 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
55 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
1 órája

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik