Bajnoki ezüst Tunéziából

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2004.07.20. 23:11
Címkék
Tavaly nyáron került be az idegenlégiósok táborába Dávid Zoltán. A kaposváriak tehetséges röplabdázója hosszas huzavona után szerződött el Tunézia egyik legjobb együtteséhez, és a papírmunka elintézése után már pályára is léphetett új állomáshelyén.
A válogatott játékos a napokban tért haza, és összességében azt mondta: nem bánta meg, hogy kipróbálta magát külföldön is.
Dávid Zoltán tizenegy éve röplabdázik. A Kométa együttesében nevelkedett, itt járta végig a különböző korosztályos gárdákat, tizenhét évesen pedig már tagja volt a felnőttegyüttesnek. Később meghatározó tagja lett a kaposvári csapatnak, és bekerült a válogatottba is. A jó játék meghozta az eredményt: tavaly nyáron egy tunéziai élgárda, az Etoille Sportive du Sahel szerződtette. Ez a klub mondhatja magáénak hazája egyik legismertebb és legeredményesebb röplabdacsapatát, amely többszörös bajnok és kupagyőztes, 2003-ban viszont csak a harmadik helyet szerezte meg. A cél éppen ezért egyértelmű volt az idei esztendőre: a bajnoki cím és a kupagyőzelem elhódítása.

Dáviddal elégedettek Afrikában
Dáviddal elégedettek Afrikában
Dáviddal elégedettek Afrikában
"A bajnoki döntőig gond nélkül eljutottunk, a fináléban összesen hat mérkőzés várt ránk: három helyszínen rendeztek két-két mérkőzést – kezdte tunéziai beszámolóját Dávid. – Az első három meccsünket megnyertük, utána kikaptunk, így az utolsó tornára maradt a döntés. Ott szoros küzdelemben vesztettünk, végül ezüstérmesek lettünk a Sfax csapata mögött. A bajnoki döntő hat mérkőzésén jól játszottam, de a szezon közben végig vállsérüléssel bajlódtam: januárban gyulladt be, és csak úgy tudtam játszani, hogy a meccsek előtt beinjekcióztak.
A bajnokság mezőnyéből három csapat emelkedett ki, de voltak gyengébb együttesek is, mert tavaly öszevonták az első és a második ligát. A tunéziai röplabdasport egyébként folyamatosan fejlődik, a válogatott például ott lehet az athéni olimpián. A hétszeres válogatott Dávid jól érezte magát Észak-Afrikában, de bevallása szerint nyolc hónap még Tunéziából is sok.
A nyári szünet ezúttal a pihenésé lesz, ugyanis a címvédő duó, Geiger András és Dávid Zoltán nem indul a strandröplabda-bajnokságon. A két somogyi fiú szeretné kiheverni sérülését: Geiger a bokáját, Dávid a már emlegetett vállát gyógyítgatja, erősítgeti ezekben a hetekben.
A következő évad tervei pedig még csak most körvonalazódnak. "A tunéziaiak szeretnék, ha visszamennék, de az edző és három válogatott játékos távozik, akiket nem akarnak pótolni. Egy másik csapat is megkeresett közben, úgyhogy jelenleg nem tudom, mi lesz. Szeptemberig minden eldől". Dávid Zoltán elárulta: előfordulhat, hogy itthon marad.
Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
12 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
25 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
32 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
1 órája

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája