Iszinbajeva újabb rekordja

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.07.25. 22:49
Címkék
Jelena Iszinbajeva lassan csak világcsúcsot ugrani jár Nagy-Britanniába. Hiszen élete első rekordját  még tavaly  is Gatesheadben érte el 482 centiméterrel, majd az idén ezt srófolta feljebb ugyanott 487-re.
Időközben Szvetlana Feofanova elvette tőle a legjobb eredményt 488-cal, ám ezúttal kénytelen volt végignézni, amint legnagyobb riválisa, Iszinbajeva toronymagasan lendül át a 489-en, majd szokásához híven kioszt egy zsákra való dedikált fényképet a nézők között. Ha Iszinbajevával nem történik semmi galiba az olimpiáig, legalább olyan fölénnyel nyerhet, mint nálunk, az idei fedett pályás világbajnokságon, Budapesten. A 489-en bemutatott sikeres kísérlete olyan szellős, olyan magas volt, hogy abban minden különösebb fantázia nélkül is meglátni az ötméteres, történelmi magasságot!

Jelena Iszinbajeva immár sokadszor döntötte meg a világcsúcsot
Jelena Iszinbajeva immár sokadszor döntötte meg a világcsúcsot
Jelena Iszinbajeva immár sokadszor döntötte meg a világcsúcsot
Másik világcsúcs nem, több remek eredmény viszont született még Birminghamben a brit, amerikai, brit nemzetközösségi és európai válogatott viadalon. Női 100 méteren Alenn Bailey például remekül használta ki az időjárás kínálta nagyszerű lehetőséget, hiszen az ideális, még a megengedett értéken belüli hátszélben megközelítette a 11 másodpercet, nyilván kellő önbizalmat szerezve ezzel az olimpia előtt. Erre nagy szüksége lehetett Divós Katalinnak is. A szombathelyi kalapácsvető egy méterre megközelítette a 70 métert, vagyis jó formában van. Ha ezt képes lesz tartani, vagy még javul is egy kicsit, döntőbe juthat az olimpián. Mivel Sydneyben sérülten versenyzett, az élet igazságot szolgáltatna neki, ha siker koronázná erőfeszítéseit!
Férfi 100 méteren a világbajnoki címvédő életjelt adott magáról. Kim Collins, St. Kitts és Nevis büszkesége 10.10 másodpercet repesztett, igaz a megengedettnél kissé erősebb hátszélben. Ám ha azt vesszük, hogy tavaly Párizsban 10.08-cal győzött, ettől a formájától már nincs messze. Allen Johnson pedig ismét megmutatta, hogy a 110 méteres gátfutás legnagyobb tanárainak egyike. Az amerikai olimpiai bajnok 13.25-tel iskolázta le az egyébként remek erőkből álló mezőnyt. Dwight Phillips sem viccel. A távolugrás világbajnoka két belépett kísérlet után 835 centiméterig szállt, márpedig manapság ilyen eredménnyel rajta kívül jószerével senki sem büszkélkedhet.

Brit, amerikai, brit nemzetközösségi, és európai válogatott viadal, Birmingham

Férfiak. 100 m (+2.4): 1. Kim Collins (St. Kitts és Nevis-i) 10.10. 200 m (+1.7): 1. Asafa Powell (nemzetközösségi, jamaicai) 20.28, 2. J. J. Johnson (amerikai) 20.50, 3. Malcolm (brit) 20.53. 400 m: 1. Michael Blackwood (n, jamaicai) 46.08. 800 m: 1. William Yiampoy (n, kenyai) 1:47.90. 1500 m: 1. Laban Rotich (n, kenyai) 3:38.69. 110 m gát (+0.9): 1. Allen Johnson (a) 13.25. Távol: 1. Dwight Phillips (a) 835. 4x100 m: 1. Egyesült Államok 38.62, 2. Nagy-Britannia 38.85. 4x400 m: 1. Egyesült Államok 3:06.28, 2. Nagy-Britannia 3:07.21

Nők. 100 m (+1.7): 1. Aleen Bailey (n, jamaicai) 11.04, 2. Ferguson (n, bahamai) 11.15, 3. Oyepiten (b) 11.17. 400 m: 1. Allison Beckford (n, jamaicai) 51.85. 800 m: 1. Kelly Holmes (b) 2:00.46. 1500 m: 1. Konsztantina Efentaki (görög) 4:10.30. Rúd: 1. Jelena Iszinbajeva (orosz) 489 (világcsúcs, régi: 488, Szvetlana Feofanova, orosz, Iraklio), 2. Feofanova (orosz) 469, 3. Dragila (a) 457. Kalapács: 1. Erin Gilreath (a) 69.97, 2. Divós Katalin (európai, magyar) 69.00, 3. L. Shaw (b) 67.43. …6. Marx Lívia (magyar) 65.19. 4x100 m: 1. Brit Nemzetközösség 43.03, 2. Egyesült Államok 43.25. 4x400 m: 1. Egyesült Államok 3:28.27, 2. Egyesült Államok "B" 3:28.71
Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
18 perce

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
21 perce

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
35 perce

Elek Gábor a továbbjutás után: Semennyire sem vagyok elégedett!

Kézilabda
51 perce

A nőknél Eb-szereplés volt a csúcspont, a férfiaknál továbbra sincs BL

Minden más foci
1 órája

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
1 órája

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2 órája

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik