Bátorfi Csilláé lett az első

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.07.26. 21:19
Címkék
Bátorfi Csilla asztalitenisz-bajnoknő vette át elsőként olimpiai felvonuló ruháját és sportruházatát hétfő reggel a Syma-csarnokban.
Káté Gyula (balra) és Balzsay Károly is átvette a ruháját
Káté Gyula (balra) és Balzsay Károly is átvette a ruháját
Káté Gyula (balra) és Balzsay Károly is átvette a ruháját
Káté Gyula (balra) és Balzsay Károly is átvette a ruháját
Káté Gyula (balra) és Balzsay Károly is átvette a ruháját
Káté Gyula (balra) és Balzsay Károly is átvette a ruháját
A kajak-kenu válogatott versenyzői, tornászok, kerékpárosok, szörfösök, ökölvívók, birkózók követték, majd késő délután a Franciaországból hazaérkezett női kézilabda-válogatott játékosai a repülőtérről egyenesen a ruhaátvételre tartottak.
"Nagyon szépek a ruhák, de még jobban esett az a figyelmesség és szeretet, amellyel a Creation Vargas és az adidas képviselői, fiatal önkéntesei fogadtak bennünket. Többször is végigpróbálhattunk mindent, köszönet ezért a gondoskodásért és a tetszetős, praktikus ruházatért" - mondta Farkas Ágnes, a kézilabdázók csapatkapitánya.
A felvonulóruhák és formaruhák átadását Varga Kálmán irányította. Három szabó is készenlétben állt, s azonnal kiigazították, ha valami nem volt tökéletes. Az adidas csapatát Kulcsár Julika vezette, s a fiatal önkéntesek a konfekcióméretek alapján válogatták össze a melegítőket, ingeket, pólókat, cipőket.

Bátorfi Csilla az ötödik olimpiai formaruhájában
Bátorfi Csilla az ötödik olimpiai formaruhájában
Bátorfi Csilla az ötödik olimpiai formaruhájában
"Nagyon elégedettek vagyunk, ez a kollekció mindannyiunknak később is kedves viselete lesz. A civil ruháknál és a sportruházatnál egyaránt gondoltak a nagy melegre, s könnyű, szellős anyagból készült minden. A sportruházatot is gondosan állították össze, mindenki megtalálta a magának megfelelő méretet" - magyarázta Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya.
Az első napon majd száz olimpikon, szakvezető vette át felszerelését, aminek hazaszállítása gondot jelentett, hiszen két nagy adidas sporttáskába sem fért bele minden. Kedden a férfi és a női vízilabda-válogatott játékosai, szerdán és csütörtökön az atléták és az úszók, pénteken az öttusázók, a vívók és a férfi kézilabda-válogatott tagjai veszik majd át az olimpiai ruházatot a Syma-csarnokban.
Legfrissebb hírek

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
14 perce

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
16 perce

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
23 perce

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
26 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
34 perce

Európai kézilabdaligák: Papp Nikoletta három gólt lőtt az Európa-ligában

Kézilabda
37 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
47 perce

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik