Csabai Edvin világbajnok lett kenu egyesben

S. T.S. T.
2004.07.31. 22:58
Címkék
A norvégiai Bergenben zajló maratoni vb remekül kezdődött magyar szemszögből: a szombati versenynap során kenu egyesben Csabai Edvin nyerte az aranyérmet, méghozzá meggyőző fölénnyel, a 36 kilométeres távon gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott.
A pálya egy kiskörből (4 km) és négy nagykörből (8 km) állt, az utolsó kört kivéve futószakasz is nehezítette a versenyzők dolgát. Csabai már a táv elején az élre állt, ekkor még vele tartott Györe Attila is.


Csabai Edvin remek versenyzéssel, rajt-cél gyôzelmet aratva szerezte meg pályafutása elsô egyes, összességében hatodik vb-aranyát
Csabai Edvin remek versenyzéssel, rajt-cél gyôzelmet aratva szerezte meg pályafutása elsô egyes, összességében hatodik vb-aranyát
Csabai Edvin remek versenyzéssel, rajt-cél gyôzelmet aratva szerezte meg pályafutása elsô egyes, összességében hatodik vb-aranyát
Utóbbi azonban később elkészült erejével, és ki is állt, hogy tartalékoljon a vasárnapi párosra, amikor éppen Csabaival ül majd egy hajóba, akivel ebben a számban ötszörös világbajnokok. Az öt párossiker után a KDSE versenyzője most egy egyéni aranyat is gyűjteményéhez csatolt, mely kollekció, reméljük, vasárnap, a párosverseny után tovább gyarapszik. Csabai egyébként a szlovák Rus és a címvédő francia Hemonic megelőzésével kaparintotta meg a világbajnoki címet. Az ifjúsági számokban két ezüstéremnek örülhettünk kenu egyesben Kövér Márton, a nőknél kajakban Medveczky Erika révén.

Szavazás

Elégedett kajak-kenusaink athéni eredményével?

Írja be az itt látható számot!
---- M ---- F
Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
10 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
38 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
43 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája