Az NSO ajánlja:
Férfi kézilabda-válogatott: az út Athénba
Az elmúlt esztendő eredményei
Meccsek az olimpiáig &
A válogatott kerete
A 2003&
Kézilabda-fórumaink
Hernández még szeretne magyar válogatott lenni
Sokan bíztak benne, hogy a magyar férfiválogatott számára jelentős erősítést jelent majd a kubai klasszis kapus, Vladimir Hernández honosítása.

Hernández: „Ha hívnak, szívesen jövök!” (Fotó: Meggyesi Bálint)

Hernández: „Ha hívnak, szívesen jövök!” (Fotó: Meggyesi Bálint)
"Amikor megkaptam a magyar állampolgárságot, nagyon boldog voltam, hiszen bár klubszinten sok sikert elértem, egy sportoló pályafutásában semmihez sem hasonlítható élményt jelenthet egy olimpiai szereplés - vágott bele Hernández. - Örültem, hogy a magyar válogatottban játszhatok, éppen ezért nem is mérlegeltem, amikor szóba került, hogy már a norvégok elleni világbajnoki selejtezőkön pályára lépjek. Tudtam, hogy a néhány napos közös munka kevés az összecsiszolódásra, de elvállaltam a szereplést. Úgy érzem, a visszavágón már jobban ment a védés. Ami az edzőtáborból való késésemet illeti: a nagymamám halála miatt érkeztem később, ráadásul a családi gyászt súlyosbította, hogy az esemény után az édesanyám teljesen összeomlott, kórházban kezelték, gyógyszerezték, egyszerűen nem tudtuk őt otthagyni. Amint lehetett, jöttem, és a kapitány akkori nyilatkozatából azt szűrtem le, hogy megértette a késésem okát, ám később mégis erre hivatkozott, amikor kimaradtam a keretből."
Hernández Vladimir feltétlenül tisztázni akart egy másik ügyet is. "Néhány lapban megjelent, hogy Tatán összeverekedtünk Szathmári Jánossal - mondta a kapus. - Nos, kétségtelen, hogy feszült volt köztünk a viszony, és néha úgy éreztem, hogy Szathmári piszkálódik velem. Mivel amúgy is rossz lelkiállapotban voltam a családi tragédia miatt, kicsit kiborultam, és hangosabban beszéltem kapustársammal, ám szó sem volt tettlegességről. Nem tartom valószínűnek, hogy ez az eset szerepet játszott a kimaradásomban, hiszen engem erről senki nem kérdezett."
Ami a folytatást illeti: Hernández Vladimir még nem mondott le a magyar válogatottságról, s hogy nincs benne sértettség, bizonyítja, hogy a jövőben is szívesen áll a magyar válogatott rendelkezésére. "Úgy érzem, van bennem még egy olimpia, és talán tudok segíteni a magyar válogatottnak. Ha hívnak, szívesen jövök!" ---- E ---- H
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







