Stefan Holm olimpiai bajnokként érkezik?

M. A.M. A.
2004.08.02. 22:56
Címkék
A nyár elején, egy hónappal a tervezett időpont előtt Angyal János versenyigazgató bejelentette, hogy elmarad a július 4-i somoskői ugrógála, mert nem sikerült megteremteni a színvonalas rendezéshez szükséges anyagi hátteret.
A hír hallatán sokan vették fel a telefont, biztatták Angyalt, hogy ne adja fel a küzdelmet, és felajánlották a segítségüket. Az eredmény: szeptember 10-én mégis lesz ugrógála, mégpedig a jelenlegi legjobb magasugró, Stefan Holm részvételével!

Stefan Holm az olimpia esélyese
Stefan Holm az olimpia esélyese
Stefan Holm az olimpia esélyese
Az apró termetű svéd már alá is írta az indulásáról szóló szerződést, amiben jelentős szerepe volt Gyulai Istvánnak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkárának, a gála fővédnökének, és Bengt Lundborgnak, Svédország magyarországi nagykövetének. A 28 éves, háromszoros fedett pályás világbajnok Holm 236 centiméterrel vezeti az idei világranglistát, ami azt jelenti, hogy 55 centiméterrel ugrott nagyobbat saját testmagasságánál. Holm célja, hogy Somoskőn megdöntse a kubai Javier Sotomayor három évvel ezelőtt felállított 235 centiméteres pályacsúcsát.
Ha minden a svéd terveinek megfelelően alakul, már olimpiai bajnokként érkezik hozzánk. Emlékeztetőül: négy évvel ezelőtt Sydney bajnoka, Szergej Kljugin győzött az ugrógálán.
Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupán

Tenisz
6 perce

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
34 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
1 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a hajrára fordulva még mindig vezetnek két góllal a norvégok

Kézilabda
1 órája