Aki a szélért rimánkodik

VAD DEZSŐ jelenti AthénbólVAD DEZSŐ jelenti Athénból
2004.08.11. 22:31
Címkék
Győrbíró Lívia szörfös résztvevőnk nem egyedül, másfél éves Csongor fiával együtt érkezett Athénba. A repülőtéren elváltak, az édesanya csókokkal búcsúzott szeretett kisfiától és férje gondjaira bízta.
- Nem tudom, hogy Csaba miképpen boldogul majd Csongorral, hiszen most lesznek ketten hosszabb időre együtt.
- Hol laknak majd a fiúk?
- Júliusban már jártunk itt egy edzőtábor erejéig, akkor édesapám kísért el, és itt hagytuk nagy sátrunkat. A Pegazus Tours engedélyével a magyar táborban helyeztük el. Az ilyesfajta szállás nem szokatlan a család számára, mióta ismét elkezdtem versenyezni, csaknem mindenhova elkísérnek. Nagyon sok áldozatot hoztak értem, versenyzői pályafutásom érdekében, nélkülük nem lehettem volna olimpiai résztvevő.
- Hogyan kezdődött a sportpályafutása?
- Édesapám valaha a Balatonon szörfözött, így néhány barátnőmmel együtt én is megpróbáltam. Akkor még vagy húszan voltunk, de csak néhányan maradtunk. A szörf ugyanis, a floridai vagy az ausztrál lovasokat nézve, látványos, vonzó dolog lehet, de legutóbb Kielben tíz fok volt a víz, ugyanennyi a levegő hőmérséklete, és egy héten át zuhogott az eső… Szóval nekünk mindenekelőtt az időjárás viszontagságos körülményeit kell legyőzni.
- Itt képes lesz legyőzni?
- Remélem, hiszen itt süt a nap, meleg van, nagyon jó az idő. Látja, milyen furcsa a sport, mi a szélért rimánkodunk, evezős barátnőim pedig a szélmentes időért imádkoznak…
Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
1 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
2 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
2 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
3 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája