Erősödtek a miskolciak

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2004.08.18. 21:37
Címkék
Hétfőn kezdi meg a felkészülést a következő idényre a női Extraligában szereplő MVSC röplabdaegyüttese. A szakmai munkát továbbra is Kerekes Attila irányítja, s amint arról Novák Gyula szakosztályvezető tájékoztatta lapunkat, a vezetőség úgy ítéli meg, hogy ütőképesebb csapattal vághatnak neki a szezonnak.
Nézzük először, kik kerültek a veszteség rovatba! Országh Larisszával nem újítottak szerződést a miskolciak, a feladó Timár Edit úgy döntött, hogy új együttest keres magának, s Jászberényben folytatja pályafutását. Sike Gabriella befejezte aktív pályafutását, Juhos Petra pedig iskolai tanulmányai miatt intett búcsút a vasutasoknak. Novák Gyula szerint a Vasastól szerződtetett Kriegel Éva megfelelően pótolja a feladó posztján Timárt, helyettese a Nyíregyházáról igazolt Morovszki Eszter lehet. Ugyancsak a miskolciakhoz került Puskás Ivett, aki az utóbbi években Gödöllőn játszott, pályafutását azonban a borsodi megyeszékhelyen kezdte, és ott lett első osztályú játékos. Ugyancsak nagy nyereségnek számít a korábbi ifjúsági válogatott Kovács Eszter visszatérése, aki az elmúlt idényben az Egyesült Államok egyik főiskolai csapatában ütötte a labdát, és Lengyel Laura is a borsodiaknál folytatja. "A csapat átlagéletkora rendkívül alacsony, nem sokkal haladja meg a huszonegy évet, s meggyőződésem, hogy a szeptember végén rajtoló bajnokságban több meglepetésre is képesek leszünk. A mag együtt maradt, ennek zöme miskolci, s ez azt igazolja, hogy érdemes meríteni a saját nevelésből" - fogalmazta meg véleményét Novák Gyula.
Legfrissebb hírek

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
35 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
44 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
50 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
58 perce

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
1 órája