El a kezekkel a pentatlontól!

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
2004.08.28. 21:42
Címkék
Meg ne haragudjék rám senki, hogy e vészterhes időszakban hanyagolni merészelem a végbelekbe süllyesztett tartálykák, továbbá a politikusi pengeváltások témakörét, ám úgy vélem, ideje most már egy másik aranyunkat megvédeni, pontosabban: a jövendő érmeinket védelem alá vonni.
Arról volna szó, hogy a NOB néhány sportágat felrakott az úgynevezett "monitoring" listára, és ezek között hagyományosan ott van az öttusa is. Ez annyit tesz, hogy ha ez a sport nem teljesít - gyenge eredmények, kevés induló, gyér érdeklődés -, akkor 2012-ben leveszik a műsorról. Az öttusát jó ideje kóstolgatják, ám nagyon nem mernek hozzányúlni, elvégre mégiscsak Coubertin találta ki - ráadásul itt, Athénban is kasszasikernek bizonyult. Zsúfolt lelátók elejétől a végéig, remek hangulat - ugyanez például a női kosártornáról nem igazán volt elmondható. Egyszóval a modern pentatlon világa újfent viszszaverte a támadást - remélhetőleg most már más kerül célkeresztbe.
Ötlet éppenséggel lenne, amúgy (a kivégzés előtt álló baseball és softball mellett). Itt van például a gyaloglás. Ezúttal - ellentétben a sydneyi perpatvarokkal - megúsztuk nagyobb botrányok nélkül, egyetlen kizárt versenyző sem akarta a piros lapját lobogtató bírót felpofozni, ettől azonban még tény: a gyaloglás a citius, altius, fortius jelszó tökéletes cáfolata. Ha az ember gyorsan akar menni, akkor fut. Ôk nem futhatnak, mert hazaküldik őket. Nincs negyvennyolc órája, hogy összetalálkoztam a mezőnnyel az utcán, s bár a rohanó rajongók egy idő után lemaradtak mögöttük - ennyit a szabályok betartásáról -, az egész idétlen mozgássor (sebesen menni, de ne annyira) inkább a sport paródiájának tetszett. Samaranch egyébként egyszer zárt körben elejtette, "ezek még egy taxit sem tudnak leinteni" (kvázi inkább gyalogolnak 30 kilométert), ám még hatalma csúcsán sem tudta kidobatni őket.
Apropó, Samaranch - most, hogy Juan Antonio már csak mosolyog és jattolgat, felelősség nélkül, akár édesgyermekét, a trampolint is kiiktathatnák, továbbá azt is, amikor a lovaknak tipegniük-táncolniuk kell, hiszen ott az állat nyer, nem az ember. Helyette meg lehetne golf vagy fallabda, vagy bővítés, hogy mondjuk, a svéd férfi vagy a norvég női kézilabda-válogatott ne otthonról nézze a küzdelmeket.
Az öttusát viszont hagyják végre békén.

Augusztus 28.
Üldözők és üldözöttek

Augusztus 27.
Négy év - egy napért

Augusztus 26.
Magyarországról jelentjük

Augusztus 25.
A sors ajándéka

Augusztus 24.
Olümpiai játékoksz

Augusztus 23.
Mondjatok valamit!

Augusztus 22.
Baltával atommagot

Augusztus 21.
Egy skeetbarát ország

Augusztus 19.
Súlyos eset

Augusztus 18.
Pontok és vesszők

Augusztus 17.
Csak egy lövés

Augusztus 16.
A példakép

Augusztus 15.
A válasz: nem

Augusztus 14.
Az istenek a helyükre estek
Legfrissebb hírek

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
19 perce

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
43 perce

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
52 perce

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
1 órája

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
1 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
1 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatot tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája