Egykapuzott, mégis megbukott a Werder

SZ. A.SZ. A.
2004.08.29. 21:48
Címkék
A szombatihoz képest halvány termelékenységi romlást regisztrálhattunk a német első osztályban. A forduló záró napján ugyanis mindössze öt gól esett, az is két helyen.
Pasanen (balra) és Ismael túl késôn kezdett ügyelni Brdaricra
Pasanen (balra) és Ismael túl késôn kezdett ügyelni Brdaricra
Pasanen (balra) és Ismael túl késôn kezdett ügyelni Brdaricra
Pasanen (balra) és Ismael túl késôn kezdett ügyelni Brdaricra
Pasanen (balra) és Ismael túl késôn kezdett ügyelni Brdaricra
Pasanen (balra) és Ismael túl késôn kezdett ügyelni Brdaricra
A címvédő Werder a Wolfsburggal gyürkőzött: az első félidő nagyjából arról szólt, hogy a még mindig sérült Lisztes Krisztián nélkül szereplő zöld-fehérek hogyan szúrják el - az amúgy nem túl nagy - lehetőségeiket. Aztán a felek alig hogy kiporoszkáltak a második részre, Brdaric eszméletlen nagy gólt rúgott ballal - jóllehet Reinke egy csöppet kint állt, de a csatár olyan prímán találta el a labdát, hogy az védhetetlenül vágódott a léc alá (0-1).
Persze a brémaiak zokon vették a történteket, de ezzel a daccal is csak annyira mentek, mint addig: kihagytak egy rakás helyzetet. Bezzeg a vendégek tartották a helyzet/gól indexet: Pablo Thiam balról indulva az egész hazai bekksort megőrjítette, aztán szépen "visszahúzta" a labdát a jobb alsóba. Erre már lépni kellett: Schaaf mester behozta az Eb-t nyerő Hariszteaszt, aki rögvest megkavarta az állóvizet egy veszélyes fejessel.
Aztán Klose végre-valahára nekilátott annak, amiért szerződtették: gólt szerzett - szokás szerint nem lábbal, hanem fejjel (1-2). Később folytatódott az egykapuzás - természetesen Jentzsch ketrece előtt -, és olyannyira egyoldalú lett a meccs a végére, hogy a Wolfsburg alig lépett át a félvonalon, a túlvégen viszont Klose a lécet is majdnem kettétörte. A Dortmund csak egy hajszállal járt jobban: Rosicky ugyan még az első fél órában megszerezte a vezetést, ám a 90. percben jött a válasz: Mertesacker hűtötte le a sok Borussia-drukkert (1-1).
Egy szinttel lejjebb a magyar fiúknak nem volt valami fényes napjuk. A cottbusi különítmény mindkét tagja (Szélesi, Lőw) kezdett, de amellett, hogy csak egy gól nélküli ikszet sikerült összehozniuk, Lőw a 86. percben már az öltöző felé ballagott, merthogy megkapta második sárgáját is. Az oberhauseni duóból csak Bajzát játszott, Tokody nem, de az ex-debreceni legalább a lefújásig a pályán volt - hiába, így is kikaptak a Duisburgtól 2-0-ra.

Tv: A Sport1 ma 17.15-től sugározza a harmadik forduló összefoglalóját.

BUNDESLIGA 1.
3. forduló: Borussia Dortmund-Hannover 1-1 (Rosicky 29., ill. Mertesacker 90.), Werder Bremen-Wolfsburg 1-2 (Klose 71., ill. Brdaric 46., Thiam 54.)
Az élcsoport: 1. Leverkusen 7 pont (8-4), 2. Stuttgart 7 (8-5), 3. Werder Bremen 6 (6-2), 4. Wolfsburg 6 (4-3), …11. Dortmund 3 (4-4), …17. Hannover 0 (1-2)

BUNDESLIGA 2.
3. forduló: Ahlen-Unterhaching 1-2, Greuther Fürth-Erzgebirge Aue 1-0, Oberhausen-Duisburg 0-2, Saarbrücken-Cottbus 0-0, Dynamo Dresden-Burghausen 1-1. Az 1. FC Köln-Eintracht Frankfurt mérkőzést ma játsszák (Tv: DSF, 20.15, élő).
Az élcsoport: 1. Greuther Fürth 9 pont, 2. Erzgebirge Aue 6 (8-3), 3. Duisburg 6 (5-4)
Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
5 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
9 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
23 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
28 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
33 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
34 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
39 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
40 perce