Festék és asztalitenisz

2004.10.02. 20:28
Címkék
Akár egy kvízműsorban is feltehetnénk a következő kérdést. Kihez köthetők az alábbi évszámok, illetve helyszínek: 1971, Nagoja, 1975, Kalkutta, 1979, Phenjan és 2004, Budapest?
Az asztalitenisz szerelmesei valószínűleg csípőből vágják a választ, hogy Jónyer Istvánról van szó. Az egykori kiváló pingpingos, 1971-ben Klampár Tiborral, 1975-ben Gergely Gáborral az oldalán szerzett világbajnoki aranyérmet. Utóbbi esztendőben egyéniben is a világ legjobbjának bizonyult. 1979-ben pedig a Jónyer, Gergely, Klampár összetételű magyar csapat állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. "Idén huszonöt éve annak a csodálatos diadalnak, ezért a magyarországi svéd nagykövetséggel karöltve szervezünk egy asztalitenisz-gálát. Igaz, anno a kínai csapatot győztük le, de az ázsiaiakkal nem sikerült megfelelő időpontot találnunk. Talán majd jövőre, ezért hát az északiak segítsége" - adott tájékoztatást az egykori klasszis.A nagy esemény október 17-én 17 órától kezdődik a Nemzeti Sportcsarnokban, ahol a már említett három úriember ellen ütőt ragadnak a svédek egykori világsztárjai is, Stellan Bengsston, Kjell Johansson és Michael Appelgren. Számos világ- és olimpiai bajnok is asztalhoz áll ezen az estén. Öszszeméri pingpongtudását többek között Janics Natasa, Storcz Botond, Kovács Katalin, Polgár Judit, illetve a "bunyósszekcióból" Kokó, valamint Erdei "Madár" Zsolt is. Jónyer Istvánt azonban mostanság nem csupán a gála szervezése foglalkoztatja, amellett, hogy egy külföldi festékeket forgalmazó cég magyarországi embere, ha teheti, megfordul egy-két focipályán is nézőként, legfőképpen az Üllői úton. "Szeretem a labdarúgást nézni is és játszani is. Régen, még amikor kettős rangadókat rendeztek a Népstadionban, rendszeresen jártam meccsekre. Nyilasi Tibor játékáért még Ausztriába is gyakran elutaztam."Érdemes tehát kilátogatni erre a kellemesnek ígérkező eseményre, hogy ismét lássuk játszani a hetvenes évek "fenegyerekeit".
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
11 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
18 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
18 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
45 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
55 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája