Kiss: győztes visszatérés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.10.05. 22:05
Címkék
Kiss Ferenc néhány évvel ezelőtt (1998-ban és 1999-ben) a bajnoki címért folyó csatában legyőzhetetlennek bizonyult, azóta azonban tőkeerős támogató híján nemigen van szerencséje.
Így volt ez egészen az elmúlt hét végéig, amikor sikeresen teljesítette első versenyét a Hyundai Accent WRC-vel - győzelemmel zárta a rozsnyói nemzetközi versenyt. A nyolc gyorsasági szakaszból álló viadal elején még voltak gondok, hiszen a nyitó városi szakaszon egy ízben megpördült a magyar kettős, majd egy defekt is hátráltatta, így azonnal 40 másodperc hátrányba került a hazánkban is ismerős Karel Trenyvel szemben.
A három defekt sajnos az egyik első gátlót is tönkretette, amit a nap végéig nem sikerült kicserélni. Később mégis három szakaszt elsőként fejezett be Kiss, és végül kevesebb mint harminc másodperccel szorult a második helyre.
Az utolsó technikai ellenőrzésen azonban megváltozott a végeredmény, kiderült ugyanis, hogy az ellenfél Treny nem azzal az autóval versenyzett, amelyiket a gépátvételen bemutatott, és a turbófeltöltő plombája sem volt megfelelő, így kizárták.
"Nagyon boldog vagyok, hiszen régen ültem legutóbb versenyautóban, s mégis sikerült értékelhető eredménnyel zárnom a futamot - mondta a korábbi kétszeres abszolút bajnok. - Köszönöm a lehetőséget a Husqvarna Racing Teamnek, tényleg jó volt újra WRC-t kormányozni. A Hyundai az első pillanattól kezdve tetszett nekem, bár a rajt előtt csak nagyon keveset tudtam vele tesztelni. A verseny során azonban összeszoktunk, és a rajtokkal sem volt semmi gondunk. Természetesen nem könynyű a kocsival elrajtolni, de szerintem túl vagyunk a magázódós korszakon, már tegeződünk. Szeretnék még menni vele, és szívesen megnézném, mire lennék képes a hazai körülmények között, a magyar ellenfelekkel szemben."
Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
24 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
30 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
44 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
49 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
1 órája

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik