Nehéz helyzetben a lettek

2004.10.08. 22:00
Címkék
A csoport két nagyágyújának nem okozhat gondot a három pont megszerzése a hét végén, a portugálok ugyanis Liechtensteinben, az oroszok pedig Luxemburgban lépnek pályára.
Miguel húzódása nem jött rendbe
Miguel húzódása nem jött rendbe
Miguel húzódása nem jött rendbe
Miguel húzódása nem jött rendbe
Miguel húzódása nem jött rendbe
Miguel húzódása nem jött rendbe
Ennek megfelelően a szlovák-lett mérkőzés számít majd a játéknap rangadójának.
Vaduzban az eddig százszázalékos portugálok minden bizonnyal a combizomhúzódást szenvedő Miguel nélkül lépnek pályára, noha a Benfica hátvédje elutazott a csapattal a mérkőzés színhelyére. "A játékos a jobb combján húzódott meg, de szépen gyógyul, ráadásul mindkét ultrahangos vizsgálata negatív eredményt hozott, azaz nincs szakadás az izmokban. Reméljük, az oroszok elleni, szerdai meccsre már bevethető állapotban lesz" - tájékoztatott Miguellel kapcsolatban Henrique Jones csapatorvos.
A szlovákok nagy optimizmussal várják a letteket, hiszen az eddigi két győzelmük mellé Moszkvából hoztak el egy pontot, ráadásul a keretből nem hiányzik egyetlen kulcsjátékos sem, miközben a légiósok mind nagyszerű formában vannak. Vittek és Mintál a Bundesliga legutóbbi fordulójában egy-egy góllal járult hozzá a Nürnberg 2-2-es dortmundi döntetlenjéhez, Karhan a Wolfsburggal a tabella élén áll, megy a játék Németh Szilárdnak a Middlesbrough csatársorában, Varga pedig a Celtic védelmének oszlopa.
A letteknél jelenleg Aleksandrs Starkovs szövetségi kapitány jelenléte miatt aggódnak a leginkább, a szakvezető ugyanis hatmérkőzéses eltiltást kapott a FIFA-tól, amiért beintett az egyik partjelzőnek csapata portugálok elleni, rigai mérkőzésén. "Letaglózott minket, amikor értesültünk erről a túl szigorú büntetésről - mondta a Lett Labdarúgó-szövetség igazgatója, Janis Mezeckis. - Elküldtük a FIFA-nak a mérkőzésről készült videofelvételeket, reméljük, ezek jobb belátásra bírják az ítészeket. Mi mindenesetre teljes mellszélességgel kiállunk Starkovs mellett." Tovább nehezíti a vendégek helyzetét, hogy két sárga lap miatt nem játszhat a védelem oszlopa, Zemlinskis - aki ezért a századik válogatottságát csak szerdán, az észtek ellen fogja megünnepelni -, és ugyanezért maradt otthon a moszkvai Dinamo csatára, Prohorenkovs is. Sérülés miatt nem léphet pályára a középpályás Rubins, valamint az angol Southampton támadója, Pahars.
Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
1 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
10 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
33 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája