Smicer januárban visszatérne

2004.10.09. 13:34
Címkék
Vladimir Smicer (képünkön) januárban már játszani szeretne az angol Liverpool labdarúgócsapatában azután, hogy júliusban, a vörösök egyesült államokbeli turnéján súlyos térdsérülést szenvedett.

A cseh válogatott a Liverpool honlapján úgy nyilatkozott, hogy bár súlyos műtéten van túl, és az is bizonytalan volt, sikerül-e tökéletesen felépülnie, ennek ellenére decemberben edzésbe állna, és a következő év elején már pályára is lépne a Poolban.

A 31 éves Smicer már az előző idényben is több mint három hónapot hagyott ki Achilles-ín- és térdsérülés miatt, ám a nyári Európa-bajnokágon játszott a remek cseh válogatottban, amely az elődöntőig jutott.
Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
18 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
26 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
41 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája