Képtelenek gólt szerezni

2004.10.10. 00:14
Címkék
Második hazai vb-selejtezőjén sem tudott gólt szerezni a 2000-es Európa-bajnok francia válogatott - az, hogy az izraeliek után az írektől sem kapott, nem dobja fel sem a "kékek" közönségét, sem a vezetőségét.
A csoport rangadóján a hazaiak olyannyira nehezen vették fel a ritmust, hogy az első félidőben Fabien Barthez volt a legtöbbet foglalkoztatott emberük - társai szerencséjére a kapus biztos kézzel tette a dolgát. Az írek kezdeti letámadó taktikája megzavarta a franciákat, igaz persze az is, hogy a vendégek igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A játékrész hajrájában már jobban adogattak a kontrákra építő (kényszerülő?) franciák, de a csak két távoli lövéssel voltak képesek veszélyt teremteni - ráadásul Given mind Gallas, mind a sokat mozgó Pires labdáját védte. A szünet után is jobbára kiegyenlített mezőnyjátékkal telt az idő, némi meglepetésre az egyetlen tuti helyzetet az írek puskázták el: egy beívelést követően az egyedül felejtett O’Shea ajtó-ablak helyzetben a kapu mellé belsőzött.
Döntetlent hozott a csoport másik két mérkőzése is, azaz maradt a négyes pontegyenlőség az élen, Ciprus és Feröer pedig megszerezte első pontját - ami természetesen nem teszi maradéktalanul elégedetté a ciprusiakat, ugyanis az északiak ellen ők nem döntetlenben gondolkodtak. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
4 perce

Az Esbjerg kezdte jobban az FTC elleni rangadót a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
8 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
11 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
36 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
59 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája