Nem volt baj a tűzerővel

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.10.10. 21:22
Címkék
Nem történt különösebb meglepetés a dél-amerikai zóna hét végi fordulójában (igaz, az Ecuador-Chile mérkőzés lapzártánk után ért véget), a térség két nagyágyúja, Brazília és Argentína könnyedén vette a soros akadályt, így fél távnál biztosan vezetik a csoportot. Peru továbbra is vegetál, míg a sorozat elején a továbbjutásra egyértelműen esélyesnek tartott Kolumbia ezúttal sem nyert, és változatlanul alulról szemléli a mezőnyt.
A brazilok nyugodtan utaztak Venezuelába, mostani ellenfelükkel szemben ugyanis mind a 15 tétmérkőzésüket megnyerték, ráadásul mindössze kétszer kaptak gólt. A találkozónak otthont adó Maracaibóban ettől függetlenül óriási volt az érdeklődés, sőt a kelleténél kicsit nagyobb is, akadtak ugyanis olyan nézők, akik - bár volt jegyük - nehezen vagy egyáltalán nem jutottak be a stadionba. A mérkőzést így kisebb csetepaté vezette fel, a kint rekedtek egymással, majd a karhatalommal verekedtek össze, mindeközben megdobálták a közelükben parkoló televíziós közvetítőkocsikat, amiért Brazíliában majdnem lemaradtak a nézők a mérkőzésről.
A bejutó drukkerek közül ketten a stadionban is észrevétették magukat: némi időkülönbséggel beszaladtak a pályára, egyikük Roberto Carlost ölelgette (úgy kellett lefejteni a bekkről), a másikuk Ronaldót vette célba, de nem járt szerencsével, mert a biztonságiak elkapták.

Ronaldo két gólt szerzett az idegenben nyerô brazil válogatottnak
Ronaldo két gólt szerzett az idegenben nyerô brazil válogatottnak
Ronaldo két gólt szerzett az idegenben nyerô brazil válogatottnak
Lelkesedésük bizonyára alábbhagyott a meccs végére, hiszen a brazilok a hagyományokhoz híven nagyon elverték a venezuelaiakat: Kaká és Ronaldo is kettőt vágott - utóbbi a szerzett gólok tekintében (56-54) ezzel megelőzte a brazil örökranglistán Pelé mögött a második helyen álló Romáriót - , és még az eredetileg a kezdőbe várt, de csak csereként beálló Adriano is lőtt egyet. Igaz, Venezuela először szerzett egynél több gólt a selecao ellen, ennek megfelelően a mindkét hazai gólt jegyző Moránt könnyen nemzeti hőssé nyilváníthatják. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy Juninho Pernambucanót azért kellett lecserélni, mert összeütközött a játékvezetővel, és rásérült a korábban is fájlalt jobb bokájára.
Az argentinok sem aprózták el, José Pekerman szövetségi kapitány bemutatkozása alkalmával úgy páholták el az ősi rivális Uruguay válogatottját 4-2-re, hogy akár tíz góllal is nyerhettek volna. A Buenos Aires-i összecsapáson a vendégek csak az utolsó fél órában jutottak levegőhöz, de akkor már hiába szereztek két gólt (a másodikat erősen vitatott és megismételt tizenegyesből), esélyük sem volt a pontszerzésre.
"Az első percekben természetesen nagyon ideges voltam, hiszen ez új élmény volt a számomra. Szerencsémre a játékosaim és a közönség is megnyugtatott, előbbiek a góljaikkal, az utóbbi pedig a feltétel nélküli biztatásával. A helyzetkihasználással az első félidőben nem akadtak problémáink, a folytatásban pedig már nyeregben éreztük magunkat" - mondta a felnőttek élén debütáló Pekerman, akit az argentin sajtó máris megváltóként emleget a hatéves Bielsa-uralom után.
Az állás
1. Brazília95419–1019
2. Argentína953118– 918
3. Paraguay943211– 915
4. Chile8332 9– 712
5. Ecuador8314 8– 810
6. Venezuela9315 8–1310
7. Uruguay931515–2310
8. Kolumbia923411–11 9
9. Peru923410–11 9
10. Bolívia93611–19 9
---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
35 perce

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
1 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
1 órája

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
1 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
1 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
1 órája

Triál: Fark Zalán hatodik a junior-világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik