F1: a Toyota megmentheti a Jordant

2004.10.23. 12:08
Címkék
Mentőövet dobhat a Formula-1-es Jordan istállónak a Toyota. John Howett, a Toyota Motorsport elnöke a Brazil Nagydíj helyszínén, Interlagosban azt mondta: úgy érzi, készen állnak arra, hogy más csapatokat is ellássanak motorral. A Jordan azután került kritikus helyzetbe, hogy a Ford bejelentette: kivonul a Formula-1-ből, és eladja a Jaguar csapatot, valamint a Cosworth F1-es motorgyártó üzemét. A Toyotánál napokon belül döntenek arról, hogy tárgyalnak-e a Jordannal a szerződésről.A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) pénteken jelentette be, hogy 2005-ben már egy helyett két versenyt kell kibírniuk a motoroknak, 2006-ban pedig a jelenlegi háromliteres, tízhengeres erőforrások helyett 2400 köbcentis, V8-as motorokat kell használni.A Jordanhez hasonló problémákkal küszködik a Cosworth másik partnere, a Minardi csapat. Paul Stoddart tulajdonos a legutóbb még azt mondta: nem lát más megoldást, mint hogy 2005-ben is a Cosworth szállítsa a motorokat az autóiba, hiszen nincs más a horizonton, aki ezt meg tudná tenni. Stoddart abban bízik, hogy a Ford motorgyárának új tulajdonosával sikerült majd szerződnie.Tegnap megírtuk, hogy az orosz milliárdos Alex Shnaider tárgyalásokat folytat a Jaguar és a Cosworth megvásárlásáról az amerikai autógyártóval.A csapatoknak november 15-ig kell nevezniük a következő évadra, de ekkorra már érvényes szerződést kellene kötniük valamelyik motorszállítóval.
Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
18 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
33 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
36 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
36 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
36 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
41 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
55 perce