A siker és kudarc anatómiája

Kovács Katalin is szerepet kapott

Kovács Katalin is szerepet kapott
Nyerges Mihály, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja házigazdaként köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd Ábrahám Attila államtitkár, a Nemzeti Sporthivatal elnöke nevében a hivatal osztályvezetője, egykori kiváló műugrónőnk, Kelemen Ildikó nyitotta meg a programot, amelyet a Nemzeti Sportszövetség főtitkára, Elbert Gábor vezetett. Elsőként Petrekanits Máté tartott előadást a pszichikai állapotterhelés élettani hátteréről, majd az Athénban olimpiai bajnokságot nyerő vízilabda-válogatott orvosa-pszichológusa, a TF tanszékvezetője, Pavlik Gábor beszélt az együttes sikerei mögött húzódó pszichikai tényezőkről, végül pedig Lénárt Ágota szólt A győzelem mentális építőköveiről.
A szünetet követően remek hangulatú, kötetlen kerekasztal-beszélgetést élvezhettek a hallgatók, amelyben "fellépett" a változatos pszichológiai témákban többek között Kovács Kati olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozónk, minden idők egyik legsikeresebb magyar párbajtőrözője, Nagy Tímea edzője, Kulcsár Győző, Harasztiné Sárosi Ilona sportpszichológus, Verőci Zsuzsa nemzetközi sakknagymesterünk, azután Mészöly Géza volt válogatott labdarúgónk, az UTE fiatal mestere és S. Kovács Ádám, junior karate-világbajnokunk.
Remek napot zárt ismét a TF, amelyet teljessé tett a konferenciát kiegészítő folyóirat- és könyvvásár, kiállítás és termékbemutató is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








