Pulai két fronton is teljesít

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2004.12.02. 21:15
Címkék
A sydneyi olimpián aranyérmet szerzett kenus szánkóban indulni szeretne a 2006-os torinói téli játékokon.
Az NSO ajánlja:

Kereshető adatbázisunkból: Pulai Imre olimpiai érmei
Az NSO ajánlja:

Kereshető adatbázisunkból: Pulai Imre olimpiai érmei
- Nem tűntem el, két fronton is mozgolódom - mondta a 2000-es sydneyi olimpia bajnoka Pulai Imre, amikor megkerestük azzal kapcsolatban: igaz-e az, hogy befejezte a kenuzást.
- Két fronton?
- Igen, a kenu mellett megpróbálkozom a szánkóval is, hiszen szeretnék ott lenni a 2006-os torinói téli olimpián. Most éppen Németországban edzőtáborozunk a társammal, Seregi Gergővel, aki korábban birkózó volt.
- Hogy jött az ötlet?
- Egyszerűen megtetszett, és ha már van rá lehetőségem, miért ne próbáljam ki.
- Ha már az olimpiával kacérkodik, akkor ez nem csak egyszerű hóbort.
- Valóban nem. Például megkerestük a lengyel csapat korábbi edzőjét, aki két olimpiára is felkészítette a szánkósokat, és igent mondott a felkérésünkre. Hamarosan saját felszerelésünk is lesz, és januártól már nemcsak fizikai edzéseket végzünk, hanem ki is próbáljuk magunkat a pályán. Sőt azt is elárulom, hogy ha a Világkupa-sorozatban lesz egy kis szünet, akkor a német válogatott szakvezetője is figyelemmel kíséri majd a munkánkat.

Pulai Imre (elöl) a kenuzás mellett szánkóban is kipróbálja magát (Fotó: Meggyesi Bálint)
Pulai Imre (elöl) a kenuzás mellett szánkóban is kipróbálja magát (Fotó: Meggyesi Bálint)
Pulai Imre (elöl) a kenuzás mellett szánkóban is kipróbálja magát (Fotó: Meggyesi Bálint)
- A szavaiból azt veszem ki, hogy innentől kezdve a szánkó lesz a fő területe.
- Télen, de a kenuzásról sem mondok le. Az edzőmmel, Szabó Attilával megbeszéltük, hogy még egy évet ráteszek a pályafutásomra. Igaz, jövőre már harmincnyolc éves leszek, de érzek magamban annyi erőt, hogy folytassam. Ráadásul a szánkózás miatt semmivel sem maradok el, hiszen ugyanúgy kell futnom, kondiznom, mint eddig, tehát az erőnlétemmel egyáltalán nem lesz probléma. Amikor pedig eljön a vízre szállás ideje, én is ott leszek majd a többiekkel az edzéseken.
- Milyen számokban gondolkodik?
- Az egyessel már nem kacérkodom, hiszen ahhoz öreg vagyok, de párosban és négyesben szeretnék versenyezni.
- Gondolom, értesült az új válogatási elvekről, miszerint négyesben nem lesznek válogatók, hanem az egyéni és a párosteljesítmények alapján döntik el, hogy ki kerülhet be a csapathajóba.
- Természetesen értesültem róla, így a válogatókon párosban mindenképpen indulni szeretnék. Hogy kivel, azt még nem tudom, de szerintem ismét Novák Feri mellett teszem le a voksomat, hiszen az olimpiai aranyérmünk is bizonyította, hogy jól kiegészítjük egymást.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik