Az üres kéz mesterei eredményes évet zárnak

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2004.12.15. 21:24
Címkék
Kellemes hangulatú találkozóra gyűltek össze a sitokai karate szerelmesei az Old Mans Pubban, ahol egy sajtótájékoztató keretében beszéltek a sportág történetéről, erényeiről és persze a hazai legjobbakról.
A vendégek közt dr. Csábi Bettinát, a világbajnok ökölvívó hölgyet, és a népszerű zenészt, Tátrai Tibort köszönthették az egybegyűltek, akik megtudhatták, hogy Tátrai a hangszerek előtt az öklével is igen jól bánt. Csisztu Zsuzsa is méltatta a harcművészeteket, néhány mondatban összefoglalta a sportág testre és lélekre való jótékony hatását. A Magyar ShitoKai Karateszövetség részéről az elnök, Szénási Zsolt, közép- és kelet-európai stílusvezető elmondta, hogy a honi versenyzők rendkívül eredményesek nemzetközi szinten, az idén 11 megmérettetésen 15 versenyző összesen 127 érmet, köztük 53 aranyat nyert. A karate (a szó jelentése: üres kéz) feltörekvőben lévő sportág, amit az is bizonyít, hogy 2012-ben már talán az olimpia műsorán is találkozhatunk a WKF (World Karate Federation) által létrehozott, egységesített szabályrendszerű karatéval. A sitokaiválogatottból két kiemelkedő tehetséget díjaztak az év végén: Jurca Dániel a nemzetközi porondon eddig hat alkalommal mutatta be tudását, s a 11 éves versenyző kilenc aranyéremmel gazdagította gyűjteményét, míg a 13 éves Szénási Gergely azon kívül, hogy többszörös magyar és országos bajnok, hét nemzetközi versenyen végzett az élen.
Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
27 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
56 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik