Egy idény legemlékezetesebb pillanatai. Az első hivatalos versenyévad, az első futam, az első pont - Baumgartner Zsolt számára igazán sok újdonságot hozott az idei Formula-1-es sorozat. Hogy lesz-e folytatás, arról egyelőre vajmi keveset tudni, ám a száguldó cirkusz első magyar pilótája valószínűleg akkor is tudna mit mesélni az unokáinak, ha élete hátralévő részében már nem történne vele semmi izgalmas. Persze, reméljük, hogy fog, hiszen gőzerővel készül a folytatásra, mi azonban az elmúló év részleteit kívántuk feleleveníteni, remélhetőleg olyan megvilágításból, amelyből eddig még nem láthattuk.
"Ausztrália, szerda délelőtt. A mérnökökkel nézegettük az előző évi adatokat, amikor egyszer csak bejött a csapat sajtófőnöke, és mondta: menjek ki, mert várnak. Akkor már a zenét is hallottam. Kiderült, hogy a helyi magyar kolónia tagjai szerveztek nekem egy kis meglepetést. Nem lehetett könnyű, mert bár a versenyhétvége hivatalosan még nem kezdődött el, a Formula-1-es pályára bejutni semmiképpen sem egyszerű feladat. Biztos megbeszélték a rendezőkkel. Szóval kiléptem a kamionból, és magyar népviseletbe öltözött embereket pillantottam meg, egy komplett zenekart hegedűstül, nagybőgőstül. Még magamhoz sem tértem első megrökönyödésemből, amikor elkezdtek táncolni. Persze hívtak, hogy csatlakozzam hozzájuk, de bevallom, ez a része a programnak eléggé kellemetlen volt számomra, hiszen sohasem tanultam efféle táncokat. Nem tudtam, mit szólnak majd a fotósok és a tévések, ha kiderül, hogy magyar létemre nem tudok csárdásozni. Szerencsére hamar belejöttem, és a tánc után beszélgetni is maradt időnk. Nagyon örültem annak, hogy mindannyian kifogástalanul beszélték a magyar nyelvet, és hogy ilyen távol a hazától is őrizték a hagyományainkat. El is gondolkodtatott az ügy. Nem tudom, én tudnék-e huzamosabb ideig külföldön élni… Azt hiszem, nem. Hiányozna a megszokott környezet, a barátok, a család."
A legeredményesebb verseny
Amint látható, a szurkolók optimizmusa határtalan, akad, aki már a rekordvilágbajnok elôtt látja az egyetlen magyar Formula–1-es pilótát
Amint látható, a szurkolók optimizmusa határtalan, akad, aki már a rekordvilágbajnok elôtt látja az egyetlen magyar Formula–1-es pilótát
"Indianapolis, vasárnap délután. Mindig az adott feladatra kell koncentrálni, nem szabad, hogy a külső körülmények befolyásoljanak. Ezt jól megtanultam az elmúlt egy évben, és az amerikai versenynek tulajdonképpen ez volt a lényege. Persze az idény elején nem volt könnyű függetleníteni magamat a kritikáktól, ráadásul ott volt még a csapattársam és közöttem zajló belső verseny is, amelyben minél hamarabb szerettem volna felülkerekedni. Az ismert sportpszichológus, Vura Márta rengeteget segített abban, hogy sikerüljön tiszta fejjel odaállnom a versenyek rajtjához. Koncentrálj, figyeld az íveket, ne hisztizz, ne veszítsd el a fejed! Ez segített Indianapolisban a pontszerzéshez. Nem foglalkoztam azzal, hány kör van még hátra, hogy milyen állapotban van a kocsim, mindig csak a következő kanyarra, a következő méterekre koncentráltam. Szerencsém is volt, hiszen kimaradtam a nagy balesetekből, de akkor is, szereztem egy pontot, és ez óriási! Természetesen elsősorban presztízsokokból van nagy jelentősége, de úgy éreztem, ettől kezdve másként ítéltek meg a versenyzőtársak és az újságírók egyaránt. A csapat úgy ünnepelt, mintha versenyt nyertem volna, őszintén szólva akkor éreztem meg igazán, milyen sokat jelent számukra ez az egy pont, amikor a vállukra vettek, pezsgőben fürdettek… Ôk sokkal hamarabb látták meg ennek az egy pontnak a valódi értékét, mint én, ezért jobban is tudtak örülni neki. Most azt mondom, a topcsapatok számára hasonló érzés lehet az, amikor a pilótájuk futamot nyer. Persze, a versenyző számára az első győzelem biztosan nagyobb súllyal esik latba, mint az első pont, de azért én örülök annak a pontnak." "Bahrein. Egyszerűen lenyűgöző volt. A sivatag kellős közepén felépítettek egy ultramodern versenyhelyszínt, amely persze a helyi kultúra jegyeit azért magán viseli. Nagyon érdekesnek találtam az embereket, főleg azért, mert mindenkiből nyugalom áradt. Ilyen nyugodtságot talán akkor érez az ember, amikor a természetben tölti a napjait, amikor elvonul egy időre a világtól. Emlékszem, Ausztráliában elmentem a minardis és a williamses szerelőkkel horgászni. Hajnal háromkor keltünk, és bár keveset beszélgettünk, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Fogtam egy tigriscápát és egy polipot - nagyszerű élmény volt. Szóval ott, a melbourne-i öbölben éreztem azt a csendet és nyugalmat, amely ezekből a fekete ruhás asszonyokból és fehér burnuszos férfiakból áradt. Csütörtökön volt egy fogadás a nemzeti múzeumukban, ahol helyi ruhába öltözött olajsejkekkel találkoztunk, arab zene szólt, és az ottani ételekből kaptunk kóstolót. Számomra mégsem ez jelentette a legnagyobb élményt, hanem az, amikor a kezemre tettek egy hatalmas vadászsólymot. Ez a fotósok kedvéért történt, de azért próbáltam a lehető legtávolabb tartani a fejemtől, mert őszintén szólva eléggé ijesztő látványt nyújtott. Pedig az igazán félelmetes dolgok még csak ezután következtek. A homokvihar. Sohasem láttam még ilyet korábban, mintha köd lett volna, szinte semmit sem lehetett látni, és a szemünk-szánk pillanatok alatt tele lett ezzel a finom porral." ---- A ---- &
