Rehhagelnek német és görög szíve is van

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.12.29. 20:57
Címkék
Június 15. és 29. között kerül sor a hetedik Konföderációs Kupára, amelyen a házigazda Németország, az olimpiai bajnok Argentína, a dél-amerikai és világbajnok Brazília, valamint a további öt tagszövetség pillanatnyi legjobbja vesz majd részt. Alább közöljük annak az interjúnak a fordítását, amely a FIFA hivatalos honlapján jelent meg, a mezőny egyik újoncának, az Európa-bajnok görög válogatottnak a szövetségi kapitányával. A hazatérő Otto Rehhagel nincs könnyű helyzetben, hiszen a mexikói és a japán mellett a brazil együttes ellen kell felkészítenie a játékosait.
- Vajon melyik a nehezebb feladat: esélytelenként megnyerni az Európa-bajnokságot, vagy a földrész uralkodójaként az élen végezni a Konföderációs Kupán?- Bizonyosan megkönnyítette a dolgunkat a kontinensviadalon, hogy alábecsülték az erőnket, bár aki követi a labdarúgás eseményeit, észrevehette, hogy elég jó csapatunk van. A címvédés, illetve általában a nagy siker utáni folytatás sokkal keményebb dió.- Mit gondolnak a Konföderációs Kupáról Görögországban?- Egyértelműen megnőtt az ázsiója az emberek szemében, mert úgy gondolják, a torna mintegy a válogatott jutalma a portugáliai győzelemért. És valóban, a futballisták kiharcolták a lehetőséget, hogy egy ilyen nagyszerű eseményen még jobb képet alakítsanak ki magukról.- Mennyiben változtatta meg a görögországi életét az Európa-bajnokság?- Nézze, Athénban sehol sem kell pénzt kiadnom, ha beülök egy kávéra. De még Frankfurtban is előfordult velem - épp, amikor a Konföderációs Kupa sorsolására igyekeztem -, hogy a görög taxisofőr nem engedett fizetni a fuvarért. Először nem akarta elhinni, ki ült be az autójába, aztán felhívta a feleségét és rávett, hogy váltsak néhány szót a hölggyel.- Milyen esélyei lesznek Görögországnak a júniusi tornán?- Európa-bajnokok vagyunk, úgyhogy biztosan felvesszük majd a versenyt a többiekkel. A játékosaim több mint fele az olasz, a francia, az angol és a német első osztályban futballozik, így hozzászokhatott a nagy téthez. Mindamellett persze ez a torna sem fog különbözni a többitől abban, hogy Brazília a mérce.- Az első meccset éppen a világbajnokok ellen vívják…- Igen, szerencsés Lipcse városa, hogy ilyen remek mérkőzést láthat vendégül. A brazilok ellen játszani mindig különleges érzés.- A szervezőbizottság alelnöke, Horst R. Schmidt azt mondja, telt házas találkozókra lehet számítani. Ön is ilyen derűlátó?- Tekintve, hogy az ember nem mindennap láthatja játszani Brazíliát vagy Argentínát, szerintem a tornát nagy érdeklődés kíséri. Hallottam, hogy már úgy viszik a jegyeket, mint a cukrot.- Mi a véleménye Németország kilátásairól a kétezer-hatos vébén?- Természetesen érdekel, mi történik a Nationalelffel. Ne feledjük, engem is felkértek, hogy Rudi Völler távozása után vegyem át a válogatottat. Akkor nem tudtam elfogadni az ajánlatot, noha ízig-vérig németnek érzem magam. Igaz, mostanában két szívem van, az egyik Németországért, a másik Görögországért dobog.- Ha hazalátogat, milyennek találja a világbajnoki előkészületeket?- A torna jót fog tenni a csodálatos stadionokat befogadó városoknak, ez máris nyilvánvaló. A vadonatúj, ultramodern hannoveri arénában érezni lehet a levegőben a vébéhangulatot, a berlini stadion is pompás. A világ minden tájáról érkező szurkolók óriási fesztiválra számíthatnak.
Legfrissebb hírek

Pico Lopes: Most már mindenki tudja, hol találja a Zöld-foki szigeteket

Foci vb 2026
2 perce

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
28 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
30 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
41 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
48 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
53 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
55 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik