Veres pontjai sem segítettek

A. Z.A. Z.
2005.01.06. 21:37
Címkék
Volt már jobb kedve Veres Péternek. Csalódottan vette fel a telefont, mint belekezdett: "Igen, játszottunk, sajnos... Bár ne tettük volna."
Veres jó játéka is kevés volt
Veres jó játéka is kevés volt
Veres jó játéka is kevés volt
Veres jó játéka is kevés volt
Veres jó játéka is kevés volt
Veres jó játéka is kevés volt
Válogatottunk kiváló kettesütőjét a Bajnokok Ligája legutóbbi játéknapja viselte meg, amelyen csapata, a spanyol Unicaja Almería fontos mérkőzésen hagyta el vesztesen a berlini parkettet. A németek 3:1-es győzelmükkel tettek fontos lépést a harmadik, továbbjutást érő pozíció megszerzéséért - igaz, egy meccsel többet játszottak, mint spanyol riválisuk. "Nem vagyok elégedett magammal. Az ütéseim bejöttek, ám nyitásban és nyitásfogadásban voltak hibáim. A társak teljesítménye is hullámzó volt, csak abban hasonlítottunk egymásra, hogy az öltözőben mindanynyian lehajtott fejjel szomorkodtunk..." - értékelt a 18 pontot szerző honfitársunk, aki örök optimista lévén természetesen nem mondott le a továbbjutásról: "A következő körben az Innsburck ellen nyerünk három nullára, majd az utolsó fordulóban a Trevisót fogadjuk. Egy bravúrgyőzelemmel kiharcolható a biztos továbblépés, ám egy jó szettarányú vereség esetén legjobb negyedikként is bejuthatunk a tizenkettőbe."
A legrangosabb európai klubtorna másik magyar érdekeltségű találkozóján sem örülhettek a mieink, ám a Friedrichshafen belgiumi 3:1-es veresége nem számít ekkora tragédiának. Ahogy a német bajnokságot százszázalékos teljesítménnyel vezető társulat feladója, Koch Róbert fogalmazott: "Benne volt a pakliban. A lényeg az, hogy két hét múlva jobbak legyünk az első helyen álló görögöknél, amire jó esélyt látok, hiszen otthon félelmetesen erősek vagyunk." A Nagy Pétert is foglalkoztató együttes nem sokat pihenhet, hiszen vasárnap a Német Kupa elődöntőjében a Dürennel csatázik - miközben a másik ágon, a Moerser SC színeiben Szekeres Tamás és Grózer György állhat bosszút a Berlinen Veresék BL-vereségéért.

Indesit Bajnokok Ligája
Csoportmérkőzések, 8. játéknap. Férfiak, magyar érdekeltségű csoportok.
A-csoport: Maaseik (belga)-VfB Friedrichshafen (német, Koch Róbert 1 pont, Nagy Péter 2 pont) 3:1 (17, -17, 21, 20), Lokomotiv Belgorod (orosz)-Thesszaloniki (görög) 3:1 (-21, 21, 21, 18). Az állás: 1. Thesszaloniki 11 (6 mérkőzés, 16:6), 2. Lokomotiv 11 (7, 16:12), 3. Friedrichshafen 11 (7, 13:12), 4. Maaseik 9 (6), 5. Sosnowiec (lengyel) 6 (6). C-csoport: SCC Berlin (német)-Unicaja Almería (spanyol, Veres Péter, 18 pont) 3:1 (21, -24, 20, 28), Innsbruck (osztrák)-Treviso (olasz) 1:3 (-17, -21, 26, -23). Az állás: 1. Treviso 12 (7), 2. Tours (francia) 11 (6), 3. Berlin 11 (7), 4. Almería 8, 5. Innsbruck 6.
Legfrissebb hírek

Megszületett Leclerc első gyermeke – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
21 perce

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
28 perce

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
28 perce

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
48 perce

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
1 órája

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
1 órája

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
1 órája