A Saint-Etienne is búcsúzott

K. Zs.K. Zs.
2005.01.09. 23:35
Címkék
Sokadszor igazolta a Nimes, hogy igazi specialistája a kupaküzdelmeknek. Az alsóbb osztályú gárdaként 1996-ban döntőt, 1999-ben és 2002-ben elődöntőt játszó "krokodilok" úgy ejtették ki a remek őszt produkáló Saint-Etienne-t, hogy nyolc perc elteltével kétgólos hátrányban voltak.
Ráadásul az egykor a Nimes-ben is megforduló Frédéric Piquionne űzött csúf tréfát a harmadik ligás csapattal. A két korai gól - meg Hellebuyck zúgó kapufája - nem roppantotta össze a házigazdát, igaz, némi szerencse is kellett a szépítéshez, ugyanis Benhamou beadásnak szánta labdáját, amely végül Le Crom felett a hálóba hullott. A vérszemet kapó hazaiak még a szünet előtt kiegyenlítettek: Beyrac a mérkőzés első szögletéből fejelt a kapuba. A zöldek elbizonytalanodtak, bármibe fogtak a második félidőben, az nem sikerült - ezzel szemben a Nimes Chavas beadását követően, Verschave bal lábas lövésével megszerezte a továbbjutást érő harmadik találatát is.A kupanap másik nagy áldozata a második ligás Angers ellenében odahaza elbukó (2-3) Marseille volt.Cacapa hosszabbít
A súlyos térdsérüléséből lábadozó Claudio Cacapa két évvel meghosszabbítja a nyáron lejáró szerződését a Lyonnal. A bajnok brazil csapatkapitányának fiatal honfitársa, Nilmar is a profikkal folytathatja az idényt, miután Giovane Elber még mindig nem egészséges, így nem foglal el helyet az aktív légióskeretben. Újság még az OL háza tájáról, hogy Grégory Coupet felépült sérüléséből, és a hét végi kupameccsen már ő állt a háló előtt.

Francia Kupa
A legjobb 32 közé jutásért (még nem közölt eredmények; a győztesek továbbjutottak): Sochaux-Bastia 1-0 (Rocchi 44. - öngól), Nimes (3. oszt.)-Saint-Etienne 3-2 (Benhamou 31., Beyrac 44., Verschave 67., ill. Piquionne 6., 8.), Saumur (6.)-Paris FC (4.) 2-2 - tizenegyesekkel 4-3, Haguenau (6.)-Romorantin (3.) 1-2
A következő forduló sorsolását ma, mérkőzéseit február 12-én és 13-án rendezik.
Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2 perce

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
7 perce

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
12 perce

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 perce

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
20 perce

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
31 perce

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
55 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
1 órája