Terítéken a nők helyzete

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2005.01.17. 22:22
Címkék
Kedves ünnepséggel kezdődött a MOB női bizottságának hétfői ülése.
Faragó Judit, a bizottság vezetője kicsit késve - ugyanis az athéni olimpia után most tanácskoztak először -, de annál nagyobb szeretettel, virágcsokorral köszöntötte Nagy Tímeát, a bizottság aktív tagját második ötkarikás győzelme alkalmából. A 150. magyar olimpiai bajnokságot megnyerő, rokonszenves vívónőt további meglepetés is érte. A bizottság ugyanis minden tiltakozása és ellenszavazata ellenére őt javasolta a MOB elnökségének a Nők Sportja-díj egyik kitüntetettjének. Míg a kitűnő párbajtőrvívó jóváhagyás esetén a díj azon változatát kapná, amellyel az adott esztendő kiemelkedő teljesítményét jutalmazzák, addig az Életműdíjra Vura Mártát, a több olimpikon, köztük Nagy Tímea felkészülésében is részt vevő pszichológusnőt jelölték - ezzel is elismerve a versenysportnak egyre több segítséget nyújtó sportpszichológusok munkáját. A MOB elnökségének jóváhagyása után a tervek szerint a márciusi sajtónapon a médiadíjakkal egy időben nyújtják át a női kitüntetéseket.Regőczy Krisztina világbajnok, olimpiai ezüstérmes jégtáncosnő a Marokkóban tartott Nők és a sport harmadik világkonferenciájáról tartott rövid beszámoló során kiemelte, hogy a bizottságnak lényegesen több, hatékonyabb tevékenységét megismertető tájékoztatásra volna szüksége itthon és külföldön egyaránt. A NOB most megerősített ajánlására nyomatékkal hívta fel a figyelmet, ezek szerint a különböző nemzetközi és nemzeti sportszervezetekben 2005 végéig legalább húsz százalékra kell emelni a nők létszámát a döntéshozók körében. A Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi 156 tagja között 20 hölgy van, így a MOB közeljövőbeni megújulása és tisztújítása előtt Faragó Judit javaslatára elhatározták, hogy a MOB-tagok delegálására jogosult szervezeteket, sportági szakszövetségeket személyesen is felkeresik, és igyekeznek meggyőzni őket arról: alkalmazkodjanak a NOB ajánlásához és delegáljanak minél több hölgyet a MOB tagjai sorába.
Legfrissebb hírek

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
16 perce

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
18 perce

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
25 perce

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
28 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
36 perce

Európai kézilabdaligák: Papp Nikoletta három gólt lőtt az Európa-ligában

Kézilabda
39 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában; a Torino pontot mentett Firenzében

Olasz labdarúgás
48 perce

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik