Baumgartner tanul, edz és bízik a jobb jövőben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.01.21. 21:24
Címkék
A Baumgartner Team továbbra is több szinten tárgyal Baumgartner Zsolt Formula-1-es pályafutásának folytatása ügyében. Ennek részeként Budapesten több napon át tartó megbeszéléseket folytatott Rick Gorne, az első magyar Formula-1-es pilóta menedzsere.
"Folyamatosak és eredményesek az eddigi tárgyalások, amelyek folytatásaként három napot töltöttem Budapesten. Jó érzésekkel utazom el Magyarországról, hiszen az általam megismert társaságok képviselői jó lehetőséget látnak Zsolt pályafutásának támogatásában - mondta Rick Gorne. - Bízom benne, hogy körülbelül egy hét múlva már nemcsak kecsegtető lehetőségekről, hanem konkrét eredményekről is beszámolhatunk."
Baumgartner Zsolt azonban ez idő alatt sem ülhet a babérjain, várva ügye alakulására, hiszen a győri főiskolán éppen vizsgaidőszak van, emellett pedig a fizikai felkészülést sem hanyagolhatja el.

"Úgy készülök a 2005-ös idényre, hogy bármelyik pillanatban bevethető legyek - vallotta be Baumgartner. - Természetesen amint olyan stádiumba kerülnek az egyeztetések, hogy már lehet beszélni róla, mindenkit tájékoztatunk a fejleményekről. Egyelőre azonban csak anynyit mondhatok, hogy Gorne úr nagyszabású elképzeléseit rendkívül kedvezően fogadták a hazai partnerek, így jó remény van arra, hogy a tavalyinál jobb feltételek között folytathassam a pályafutásomat."


Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?


Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?


Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Ha július 4. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Bergkamp, Bebeto, Grosso és Neymar

Foci vb 2026
1 perce

Budapest Cukrászda: magyar ízek tízezer kilométerre az otthontól

Foci vb 2026
2 perce

Vasi Vasember: Faldum Gábor és Zelinka Gabriella sikere

Egyéb egyéni
3 perce

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
27 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
28 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
30 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
36 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
50 perce
Ezek is érdekelhetik