Cselgáncs: Moszkvában, magyarok nélkül

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.01.21. 00:44
Címkék
A Marius Vizer vezette európai szövetség a kezébe vette a dolgok irányítását: az európai versenyrendszer megújításával a korábbiaknál is élesebb harcra ösztönözheti a sportág legjobbjait. A hét végétől immár hivatalosan is Világkupának nevezik majd a korábbi A-kategóriás versenyeket, s ezeken a résztvevők világranglistapontokat szerezhetnek.Már el is készült az első rangsor, amelyben egyelőre csupán az athéni eredmények szerepelnek (a magyarok közül egyedül a 66 kilogrammos Ungvári Miklós került fel rá), de már a hét végi moszkvai viadalon több súlycsoportban is változhat a sorrend.Az orosz Szuper Világkupán a férfiak és a nők egyaránt részt vehetnek, a mieink azonban egyelőre nem kapcsolódnak be a küzdelmekbe, a férfiak várhatóan február közepén, a Vk-sorozat magyarországi viadalán, a Hungária-kupán, míg a hölgyek ugyanazon a hétvégén a leondingi női Világkupán kezdenek.A Világkupa-sorozat néhány versenyén a lebonyolítási rendszer is megváltozik, lesznek olyan viadalok, amelyeken nem alkalmazzák majd a vigaszágat, vagyis a vereséget szenvedő versenyzőknek nem lesz javítási lehetőségük.A Vk-sorozat menetrendje
Január 22-23.: Moszkva (férfi, női)
Január 29-30.: Tbiliszi (férfi), Szófia (női)
Február 5-6.: Párizs (férfi, női)
Február 12-13.: Budapest, Hungária-kupa (férfi), Leonding (női)
Február 19-20.: Hamburg (férfi, női)
Március 5-6.: Varsó (férfi), Tampere (női)
Március 12-13.: Prága (férfi, női)
Március 19-20.: Róma (férfi), Rotterdam (női)
Március 26-27.: Tallinn (férfi), Minszk (női)
Április 2-3.: Bukarest (férfi), Madrid (női)
Május 20-22.: Európa-bajnokság, Rotterdam
Szeptember 8-11.: világbajnokság, Kairó
Október 22.: csapat Európa-bajnokság, Debrecen
December 3.: abszolút Európa-bajnokság, Madrid
Legfrissebb hírek

Brazília: rosszul lett a teszten Oscar, abbahagyhatja a futballt

Minden más foci
12 perce

Női puskában sem jutott magyar az összetett szám döntőjébe a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
26 perce

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
27 perce

Szektorbezárásos büntetést kapott a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
39 perce

Nagy Miklós: Organikusan próbálunk építkezni

Labdarúgó NB II
48 perce

Ted Dent a Bolzano ellen debütál a Fehérvárnál az ICEHL-ben

Tenisz
52 perce

„Alakítsuk együtt a sport jövőjét!” – Dudás Hunor, a Sport Forum Hungary szervezője

Egyéb egyéni
1 órája

Megelégelték a kritikákat: megújul az NBA All Star-gála

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik