Dél-afrikai parádé

SAL ENDRESAL ENDRE
Vágólapra másolva!
2005.01.22. 22:54
Címkék
Roland Schoeman és Ryk Neethling, jól jegyezzék meg ezt a két nevet. Ami közös bennük, mindketten dél-afrikaiak és mindketten parádéznak a rövid pályás Világkupa-sorozatban.
A hét elején a stockholmi állomás során Schoeman 100 méter vegyesen alkotott maradandót, megdöntötte a német Rupprath világcsúcsát. Szombaton Berlinben a változatosság kedvéért 100 méter gyorson tette oda magát, századra annyit úszott, mint a világrekordot tartó amerikai Ian Crocker (46.25). Századra annyit, tehát ott immár társbérletben világcsúcstartó. Más kérdés, hogy honfitársa, Ryk Neethling elvette tőle az alig néhány napos rekordját 100 méter vegyesen, nem kevesebb, mint négy tizeddel írta át Schoeman Stockholmban úszott időeredményét (52.11). Schoeman és Neethling amúgy tavaly nyáron került az érdeklődés középpontjába, az athéni olimpián nem kis meglepetésre a dél-afrikai 4x100 méteres gyorsváltó nyerte az olimpiai aranyérmet, ráadásul bődületes világcsúccsal. Nos, az afrikai kvartett első emberét úgy hívták Schoeman, a negyedik helyen pedig Neethling úszott. A különleges kettős korábban kerülte a rövid pályás versenyeket, ám gyanítható, Athén után a Világkupa-sorozatban is történelmet írnak. Mindehhez szombaton két világcsúcsból álló fejezetet írtak. És hol van még a vége… ---- R ---- F
Legfrissebb hírek

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
4 perce

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
4 perce

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
33 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
46 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
50 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
1 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
1 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik