Könnyedén nyert a Barcelona

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.01.22. 23:23
Címkék
Amikor a nyolcadik percben a lesgyanús helyzetből kilépő Etoo elgurította a labdát Aouate kapus lába között, és megszerezte a vezetést a Barcelonának a Racing Santander ellen, az ember azt hihette, a katalánok levetkőzték közelmúltbei betegségüket, és megtanulták újra remek százalékban kihasználni a helyzeteiket.
Aztán az első játékrész hátralévő része elfeledtette ezeket a gondolatokat, hiszen a Barca a kameruni vezető gólja után ugyanazt csinálta, amit egy hete a Real Sociedad ellen. Sorozatban dolgozta és hagyta ki a lehetőségeit.
Mindegy, hogy Giuly, Ronaldinho, Eto’o vagy éppen Márquez állt szemben Aouatéval vagy a teljesen üres kapuval, az eredmény ugyanaz volt: fejfogás, bosszankodás, nézőtéri moraj. Gól pedig egy szál se.
A hazaiak egészen a finisig játszottak a tűzzel, akkor aztán két perc alatt szertefoszlatták a Santander reményeit. A 74. percben Ronaldinho néhány csel után 16 méterről talált a bal alsó sarokba, röviddel később pedig Deco lövését követően a megpattanó labda hullott a kapus felett a hálóba. Győzelmével a Barca legalább egy napig ismét tíz ponttal vezeti a tabellát.
Egy nappal az ősi rivális után lép pályára a Real Madrid, amely a Mallorcával szemben próbálja kiköszörülni a szerdai, Valladolid elleni kupacsorbát. Az egyik spanyol rádió szerint az elmúlt év leggyatrább első félidejét produkálta a csapat a másodosztályú vetélytárssal szemben, éppen ezért kötelező látványos játékkal kirukkolnia vasárnap. A szép futball egyik letéteményese Ronaldo lehet, aki éppen a napokban tett hűségesküt a királyi gárdának. "Már nem gondolkozom klubcserén. Huszonnyolc éves vagyok, és nem tudom, hogy a szerződésem lejárta után, kétezer-nyolcban akarok-e még futballozni. Harmincöt évesen már semmiképpen sem akarok a pályán lenni" - mondta a brazil támadó.

Tv: a Sport2 19 órától a Málaga-Atlético Madrid, 21 órától pedig a Real Madrid-Mallorca mérkőzést közvetíti élőben

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
22 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
23 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
26 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
31 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
45 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
1 órája

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
1 órája

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik