Krzyzewsky meglepődött

Cs. B.Cs. B.
2005.01.22. 22:56
Címkék
A puskások nyitották a kétnapos légfegyveres Eb-válogatót a Pongrác úti Honvéd-lőtéren. A tallinni kontinensviadalra jutásról persze nem csupán ez a verseny dönt, hanem a februári zalaegerszegi ob is.
A férfiaknál ezúttal az volt a fő kérdés, hogy Európa-bajnokunk, Sidi Péter meg tudja-e őrizni hazai pályán hat éve tartó veretlenségét. Az mindenesetre már jelzésértékű volt, hogy a komáromi puskás az első helyen jutott a nyolcas fináléba, méghozzá háromkörös előnnyel. A döntőben aztán még erre is rátett egy lapáttal, hiszen 104.4-es eredménye messze a legjobbnak bizonyult."A döntőben az a fontos, hogy jöjjenek a nagy tízesek. Szerencsére a végére nálam is megérkeztek. Amúgy nem tudtam igazán felpörögni, mert évek óta nincs itthon olyan ellenfelem, aki meg tudna szorongatni és izgalmassá tudná tenni számomra a versenyt" - mondta Sidi Péter.A nőknél szorosabbnak ígérkezett az utolsó tíz lövés, hiszen az első négy finalista hét körön belül állt. Krzyzewsky Beáta remek eredménye (103.9) azonban gyorsan szertefoszlatta a többiek reményeit, olyannyira, hogy az angyalföldi színekben induló lövő végül több mint három kör fórral zárta a napot. Világbajnokunk, Joó Éva sem panaszkodhatott, ugyanis a negyedik helyről egészen a másodikig ugrott előre, míg Vincze Kinga stabilan tartotta bronzos pozícióját."Számomra is meglepetés ez a győzelem, ugyanis az olimpia után nem volt időm pihenni, mert készülnöm kellett a szakvizsgáimra." - örvendezett Krzyzewsky Beáta.A junioroknál a korosztályos világbajnok Török Zoltán, valamint Borbély Erzsébet célzott a legpontosabban. Érdekesség, hogy a fiúk között lőállásba állt ifj. Hammerl László, a volt szövetségi kapitány korábbi feleségétől, Fórián Évától született gyermeke is, aki a 12. helyen zárt. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
9 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
10 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
12 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
12 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
48 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája