Már hat meccs gyanús

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.01.25. 21:34
Címkék
A német szövetség (DFB) hétfő éjszakába nyúló ülését követően kiderült, hogy immár nem csupán a Paderborn-Hamburg kupamérkőzéssel, hanem további öt bajnoki találkozóval kapcsolatban is fennáll az eredménymanipuláció gyanúja, és a braunschweigi ügyészség már elkezdte a vizsgálatokat Robert Hoyzer játékvezető ellen.
A jogászok azt vizsgálják, hogy csalás vagy egyéb vétség miatt indítható-e büntetőeljárás a bíró ellen, aki több esetben is a saját sportfogadásainak megfelelően próbálta befolyásolni az eredmények alakulását.
A fentebb említett meccs mellett a másodosztályból az Essen-1. FC Köln és az Ahlen- Burghausen, a harmadik vonalból pedig a Paderborn-Chemnitz, a Braunschweig-St. Pauli és a Wuppertal-Werder Bremen amatőr találkozó került a DFB látókörébe. (Az érintett, az ítéletek által sújtott klubok közül több is jelezte, perel, és újrajátszást kér, ha bebizonyosodnak a vétkek.) Ezek közül csak az Essen-Köln meccsen nem Hoyzerrel kapcsolatban nyomoznak, itt ugyanis az egyik partjelző (igaz, csak a közelmúltban) elismerte, olyan telefont kapott, amelyben arra kérik, bizonyos szempontok szerint működjön közre. Felix Zwayer partbíró azt mondta, villámgyorsan megszakította a beszélgetést, csakhogy a tartalmáról elfelejtette értesíteni kollégáit és feletteseit.
Theo Zwanziger, a DFB társelnöke elmondta, a napokban az összes fogadóirodától lekérik azon meccsek listáját, amelyekre szokatlanul magas összegű tétek érkeztek, továbbá igyekeznek olyan megállapodásokat kötni a bukmékerekkel, amelyek garantálják, hogy a bírók (és minden bizonnyal a játékosok is) kikerüljenek a fogadásra jogosultak köréből.

Újabb brazil a Stuttgartban. Szabics Imre klubja, a VfB Stuttgart szerződtette a Palmeirastól a brazil Elson Falcao da Silvát. A 23 éves védekező középpályás négy és fél évre írt alá a német együtteshez.

Szavazás

Ki lesz a Bundesliga bajnoka 2004-2005-ben?

Írja be az itt látható számot!


Szavazás

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
17 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
18 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
21 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
26 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
40 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
59 perce

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
59 perce

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik