Megint javított a Barca

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.02.12. 23:54
Címkék
Mindössze harmadszor kellett úgy nekiveselkednie egy bajnokinak a Barcelonának, hogy az előző fordulóban elszenvedett vereségét kell feledtetnie szurkolóival. A korábbi két alkalommal sikerrel járt a gárda, hiszen a Betis elleni 1-2-t a Real Madriddal szembeni 3-0-s gálalőeadás, a Villarrealtól kapott sima hármast pedig a Sociedad elleni 1-0-s siker követte.
Ezúttal hazai kudarc, az Atlético Madridtól kapott 2-0-s pofon után idegenben, Zaragozában lépett fel a Barcelona. A La Romareda pedig senkinek sem könnyű pálya, a Zaragoza korábban az idénybeli tíz hazai fellépéséből három vereség mellett hetet is győzelemmel zárt.

Csakhogy most a Zaragoza nem a legerősebb összeállításában lépett pályára, a megszokott kezdőcsapatából a kapus Luís García, a középpályás Óscar, valamint a csatár David Villa is hiányzott, ennyi pedig bőven elég volt a Barcának. A listavezető két hete Sevillában a második, ezúttal Zaragozában az első félidőben tartott gálaelőadást. Előbb Giuly és Eto’o rúgatott egy öngólt a menteni igyekvő Toledóval, majd a francia és a kameruni is megszerezte az erre az estére rendelt találatát. Ettől kezdve pedig már csak a különbség lehetett a kérdés.

Giuly „másfél” gólt szerzett
Giuly „másfél” gólt szerzett
Giuly „másfél” gólt szerzett
Ezzel a ma Pamplonában, az Osasunánál vizitáló Real Madridon ismét ott a nyomás, hiszen ha nem nyer a királyi gárda, a katalánok előnye újfent tekintélyesre nőhet. Ugyanakkor ha győz a Real, továbbra is bőven látótávolságban marad az első helyezetthez képest, ráadásul klubrekordhoz segíti Wanderley Luxemburgo vezetőedzőt. A brazil szakember a decemberi érkezése óta mind a hat meccsét megnyerte, korábban csak Luís Carniglia, a Puskással és Di Stéfanóval fémjelzett csapat trénere volt képes ugyanerre az 1957-58-as idényben. A rekordot jelentő győzelmet olyan stadionban kell megszereznie a fővárosi együttesnek, ahol a szezon során eddig csak a Levante tudott diadalmaskodni. Nem csoda, ha Javier Aguirre, az Osasuna trénere bizakodó nyilatkozatot adott: "Azt hiszem, néhány Real-játékos elég kellemetlenül fogja érezni magát vasárnap este. Megpróbáljuk tartani a labdát, mert önmagában küzdőképességgel nem lehet megverni a Realt."

Ha már a Levantét említettük: az újonc ma az Atlético Madridnál vizitál, és ha kikap, könnyen lehet, hogy új edző után kell néznie. Bernd Schuster vezetőedző ugyanis összekapott Pedro Villarroel klubelnökkel, aki szóvivője útján csak annyit üzent a mesternek: semmi másra ne legyen gondja, csak az egykori csapata elleni csatára, mert ha nem nyernek, szaporodhatnak a gondjai.

A bajnoki címvédő FC Valencia hazai pályán egygólos vereséget szenvedett az idei szezonban inkább csak kínlódó, középmezőnyben található Deportivótól.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Jegise Melikjan: Elsőként gratulálok a magyaroknak, ha csoportmásodikok lesznek

Magyar válogatott
1 perce

Serie A: elégedetlenek Conte edzéseivel a Napoli játékosai

Olasz labdarúgás
28 perce

Mindkét magyar ismét remizett, Rapportra és Lékóra is rájátszás vár a sakk-vk-n

Egyéb egyéni
29 perce

Válogatott: a fogadók 89 százaléka százaléka szerint kijutunk a vb-re

Magyar válogatott
35 perce

Mocsai Lajos a sydneyi ezüstéremről: Óriási siker volt, de a fájdalom az bennünk van

Kézilabda
1 órája

Thaiföldön 2031-ig biztosan lesz MotoGP-futam

Egyéb autó-motor
1 órája

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
1 órája

A csiszolatlan gyémánt, aki még Barcelona-csatárrá is válhat...

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik