Majoros István indulása továbbra is bizonytalan

KISS ÁRPÁDKISS ÁRPÁD
2005.03.01. 22:22
Címkék
Szombathelyen rendezik meg a hét végén a világ legerősebb versenyei közé tartozó Magyar Grand Prix-t. Az immár hagyományosnak számító nagyszabású versenyre, amely ezúttal is a Művelődési és Sportházban kerül megrendezésre, négy földrészről, 22 országból 180 ver-senyző részvételére számítanak.
A közönség ismét több olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó küzdelmét láthatja, többek között Fehéroroszország, Kazahsztán, Dél-Korea, Oroszország, Törökország, Ukrajna és az Egyesült Államok kiválóságait. A magyar versenyzők közül Oláh Tibor, Bóna László, Füredy Levente, Horváth András, Bárdosi Sándor, Virág Lajos, Deák Bárdos Mihály szőnyegre lépésével számolhatunk. Kedden a Pelikán étteremben megtartott sajtótájékoztatón Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózószövetség elnöke elmondta, hogy Magyarországon nemzetközi szinten ez lesz az első alkalom, hogy az új szabályok szerint versenyeznek a küzdőtéren az ellenfelek. Elmondta továbbá, hogy Majoros István olimpiai bajnok indulása kérdésessé vált, mert a közelmúltig tüdőgyulladással bajlódott a kitűnő magyar versenyző. Az orvosi vizsgálat dönti majd el, hogy elindulhat-e az év első igazi nagy világversenyén.
Legfrissebb hírek

Franciaország ellen kezdenek a mieink Berlinben a női kosárlabda vb-n

Kosárlabda
1 perce

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
18 perce

Vitorlázás: Érdi Mária az élre állt az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
30 perce

Giro: Ganna nyerte az időfutamot, Eulálio megtartotta a rózsaszínt

Kerékpár
49 perce

Jan Van Daele: Konferencialiga-indulás? Minden rendben!

Minden más foci
58 perce

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
1 órája

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik